A szabad akarat és az összehangolt cselekvés szerves egységéről

A címben szereplő két fogalom akár összeegyeztethetetlennek is tűnhet, hiszen az „összehangolt cselekvés” azt is sugallhatja, hogy a benne részt vevő személyek nem rendelkezhetnek a szabad akaratukkal.

Ez az ellentmondás azonban csak felszínes megközelítésben tűnik annak.

A következő néhány bekezdésben leírtakat nem lehet bizonyítani, ezek a világról, a világ működéséről és benne az ember szerepéről kialakult HIT fogalomkörébe tartoznak. Ez a személyes kiindulási alap azonban meghatározza azt, hogy mit, miért és hogyan cselekszünk, és azt is, hogy a hozzánk eljutó új információkat miként értékeljük.

Az alábbi információk részben vagy egyben, vagy nagyon hasonló módon megtalálhatók az ősi civilizációk világképében, pl. az ausztrál bennszülöttek még a földrész gyarmatosításakor is eszerint éltek.

A Mindenségben minden teremtmény szabad akarattal rendelkezik, éppen ez biztosítja azt, hogy az önként vállalt tapasztalásukkal információkat szerezzenek annak a közegnek a működéséről, amiben élnek, léteznek. Úgy gondoljuk, hogy maga a Forrás nem képes arra, hogy a maga TELJESSÉGÉVEL jelen legyen a nála szükségszerűen korlátozottabb, „szűkebb”, vagy alacsonyabb rezgésszintű tartományokban. Abból a célból, hogy megtapasztalja a teremtett világnak a tőle rezgésszintben „távolabb” lévő tartományait, „felderítőket”, egyben „kormányzókat” kell küldenie oda. Ilyen felderítőnek és egyben kormányzónak gondoljuk az embert.

A fenti állítást a Világmindenség egylényegűsége igazolja: ha igaz az, hogy pl. egy hadsereg felderítőket küld arra a területre, ahová a teljes lehetőségeivel nem tud elmenni, akkor igaz ez arra is, hogy a Forrás felderítőket küld arra a területre, ahol a teljes lehetőségeivel nem tud megjelenni. Ahogyan egy katonai felderítő tájékoztatja egy kapcsolati rendszeren keresztül az általa tapasztaltakról az őt küldő közösséget, aki információt kíván szerezni általa a megvizsgálandó területről, ugyanúgy, az ember is tájékoztatja egy kapcsolati rendszeren keresztül a Forrást, aki küldte őt, és aki információkat szeretne kapni a megvizsgálandó területről (ami a mi esetünkben a fizikai sík vagy harmadik dimenzió).

Az ember olyan értelemben a Forrás (Teremtő) szerves része, hogy -pontosan meg nem magyarázható módon- az életünkben megtapasztalt dolgokról, az életünkben meghozott döntéseink következményeiről, a következmények által átélt érzéseinkről visszajelzést küldjünk a Forrásnak, ugyanakkor egy belső kódunk azt is tartalmazza, hogy a döntési helyzetekben igazából mi volna a helyes cselekedet. Minden ember állandóan közvetlen spirituális kapcsolatban van a Forrással, ez teszi lehetővé, hogy a Forrás minden képességét céltudatos belső munkával, „emelkedéssel”, „rezgésszint növeléssel” elérhesse. Az „eszközök raktárához” eredendően hozzáférésünk van, de előbb meg kell szereznünk annak a polcnak az „elérési kódját”, ahol az az eszköz van, amit használni szeretnénk. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a magasabb polcokon elhelyezkedő eszközökhöz fel kell másznunk egy létrán. Az „elérési kód” megszerzésére irányul az ember belső, lelki munkája, ami nem mást jelent, mint felmászni ezen a képzeletbeli létrán.

Csakhogy erről emberként létezve elfeledkezünk! Ez azért van, hogy a saját emberi tapasztalataink alapján, belülről, az átélt érzéseink alapján jöjjünk rá arra, hogy mi a helyes döntés és a helyes út, és ezekkel a tapasztalatokkal fejlődjünk is. Persze, vannak elhelyezve „útjelzők” arra, hogy jól tájékozódhassunk a Földön az utunk során, és jól végezhessük a „kormányzói” munkánkat. (Egy ilyen útjelző vagy segédanyag számunkra pl. a dr. Halász József által felismert ősi sumér Parallel Biblia.)

Mivel születésünk után -a mai nyugati civilizációban különösen!- tökéletesen megfeledkezünk a feladatunkról és a létezésünk céljáról, spirituális értelemben céltalanul és értetlenül bolyongunk a földi világban. Elvesztettük az iránymutatást. Össze-vissza hozunk döntéseket, és kiestünk az élet áramlásából, ennek következtében káoszt teremtettünk. És még ez is belefér a szabad akaratba!

Teljes mértékben a szabad akaratunkból dönthetjük el, hogy milyen értékrend szerint hozzuk meg a döntéseinket, csakhogy abban az esetben, ha nem az Forrás „használati utasítása”, vagy iránymutatása szerint működtetjük az alkotását, vagyis a földi világot, akkor azt el fogjuk rontani! Ezt a Mindenség egylényegűsége miatt kell elfogadnunk, ugyanis, ha pl. egy hűtőszekrényt nem az alkotójának az iránymutatása (a használati utasítása) szerint használunk, hanem pl. állandóan nyitott ajtó mellett egy gyertyát égetünk benne, miközben a hűtőrendszere teljes kapacitással működik, akkor az a berendezés nem fog hűtőszekrényként működni, és hamar tönkre is megy. Szükségszerűen ez történik a földi létezési tartománnyal is, ha nem az alkotója használati utasítása szerint működtetjük.

Ha ezt felismertük, és rájöttünk arra, hogy eddig „szakszerűtlenül” jártunk el, a szabad akaratunkból akár még továbbra is cselekedhetünk úgy, mint eddig, viszont akkor tudnunk kell, hogy ennek az lesz a következménye, hogy megkeserítjük az életünket és szélsőséges esetben a Föld immunrendszere, mint valami kórokozót, semlegesít minket. Ez azonban nem a Forrás (Teremtő) büntetése, hanem a romboló tevékenységünk szükségszerű következménye!

De a szabad akaratunkból dönthetünk úgy is, hogy lemondunk a szabad akaratunk öncélú megéléséről, és a földi környezet minden teremtménye számára összehangolt cselevésünkkel biztosítjuk és fenntartjuk a folyamatos kiteljesedésük feltételeit! Ha így cselekszünk, akkor első ránézésre mintha korlátoznánk a szabad akaratunk megélését, de ekkor egy „csoda” történik: már rövid idő után is azt tapasztalhatjuk majd, hogy a körülmények olyan kedvező irányba mozdulnak el, hogy a felbukkanó nagyszámú kedvező lehetőség valahogy mégiscsak megnöveli a személyes szabadságunk mértékét!

Amilyen az „Adjon Isten”, olyan a „Fogadj Isten”.
Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.
Ki mint vet, úgy arat.
Kétszer kap az, aki egyszer ad.

Végre vegyük komolyan ezeket az ősi bölcsességeket közvetítő útmutatásokat!

Pataki Antal

4+

2 thoughts on “A szabad akarat és az összehangolt cselekvés szerves egységéről

  1. Kiss Tibor Reply

    A szabad akaratot – sok más elvont vagy összetett fogalomhoz hasonlóan – akkor érthetjük meg, ha eredeti helyén vizsgáljuk!
    Akár elődeink, gyermekünk vagy mi magunk is “sokat érünk” a szabad akarattal – mondjuk alapvető tapasztalatok hiányában! Persze jó lett volna sok csetlés-botlást, pofára-esést legalább gyerekeink esetében megspórolni – de azt kell érteni, hogy ezáltal tanultunk (elődeink) a legtöbbet.
    Őstörténeti vonatkozásban a szabad akarat, az egészséges érzelmek és korlátok nélküli tudat (szellem) előfutára! Nem mintha ezeket mi teremtettük volna, vagy pusztán spontán születtek volna bennünk – de ezáltal kapcsolódhattak- belénk magasabb lénytagok.
    Ha úgy tetszik az állatok e tekintetben jóval hátrányosabb helyzetben vannak, mert náluk “éter-testüket” (akarati lénytag) majdnem teljes egészében természetes ösztönlényük uralja – a szabad akaratnak jó ha csírája van.
    Isteni adománynak kicsi – lehetőségnek túl nagy… valószínűleg ebben leledzik az ember bukása(?)… melyből folyamatosan megvan a vágy, a szándék minden tisztességes érzületű emberben – hogy feltápászkodjunk!

    0

  2. Balog Béla Reply

    EURÓPA VÁLASZÚTHOZ ÉRKEZETT
    AZ IGAZI VESZÉLY MAJD A SZÁZAD VÉGÉN LESZ MINDENKI SZÁMÁRA VILÁGOS
    Náray-Szabó Gábor akadémikus,
    a Professzorok Batthyány Köre elnöke

    Gyerekkoromban, az ötvenes évek elején minden este imádkoztam azért, hogy létrejöjjön az Európai Egyesült Államok. Hogy honnan vettem ezt az ötletet, nem tudom, azzal sem voltam tisztában, hogy akkor ez mivel járt volna, de Rákosi diktatúrájában mindenki a csodált Nyugatra vágyott.
    A lelkesedés szinte változatlan intenzitással kitartott a rendszerváltozásig, az egyre gyakrabban tapasztalt negatív benyomások ellenére. A piacaink lerohanása, a nyugati partnerek lekezelő magatartása, a kötelező kulturális kánon erőltetése még elviselhető ellenérzéseket keltett bennem, amelyeket kompenzált a kiemelkedő gazdasági, tudományos és kulturális teljesítmény, a jogállam, az intézményi stabilitás iránt érzett tisztelet.
    Az első figyelmeztetés akkor jött, amikor kiderült, hogy az új európai alkotmány vehemens viták után sem tesz említést az unió keresztény gyökereiről. Ezzel Európa zárójelbe tette a múltját, amelyben a jelen sikerei is gyökereznek. Ma már szomorúan kell megállapítani, hogy a kontinensen nincs közös eszme, amely összeköt, amelyért érdemes élni és meghalni. Csak az egyén számít, a társadalom egyszemélyes csoportokra esett szét, a mesterségesen létrehozott szakmai, fogyasztói, jogvédő és más csoportok nem képesek átvenni a korábbi családi és nemzeti közösségek szerepét. Hiába harsog a fülünkbe a reklámszöveg: „Minden csak érted van!”, hamar kiderül, hogy nem ránk, inkább a pénzünkre vagy a manipulált szavazatunkra ácsingóznak.
    Bomlik a család. A melegházasság törvénybe iktatása nem azért ejt kétségbe, mert erőszakkal meg akarom változtatni mások szexuális irányultságát, hanem azért, mert ez pofon a családnak. Azt sem tudjuk, hogy fiúk vagyunk-e vagy lányok. Nem meglepő, hogy pár éve, amikor egy szakállas énekesnő nyerte az európai dalfesztivált, egyik hetilapunkban Európa elrablása felirattal jelent meg az arcképe a címlapon. Az egyre jobban erőre kapó önzés is hozzájárul ahhoz, hogy ma már a családok kétharmada felbomlik, kevés a gyerek. Akik mégis megszülettek, nélkülözik az érzelmi biztonságot, nagyon sokan kizárólag az anyagi javakban keresik a boldogságot. Persze ezekből keveseknek sokkal több jut, mint a többségnek, megállíthatatlanul nőnek a vagyoni különbségek, ami nehezen csillapítható frusztrációhoz vezet.
    A családi közösségek gyengülése miatt időskorukra sokan maradnak egyedül, ha megbetegszenek, még pénzért sem ápolják őket. A mai ember retteg a szenvedéstől, ehelyett sokan inkább az önkéntes halált választják. Akik az eutanáziát is törvényesítik, nem gondolnak arra, hogy hol van a megállás.
    Van-e a mai európai ember olyan erkölcsi magaslaton, hogy dönteni tudjon életről és halálról?
    A család válságát elmélyíti az erőltetett gendertudatosság. Amikor néhány éve egy konferencián előre akartam engedni egyik nőkollégámat, nem fogadta el az udvariasnak szánt gesztust, mondván, hogy ne diszkrimináljam, őt nem különbözteti meg semmi a férfiaktól. A nők egy része mindenáron a férfiak fizikai teljesítményét akarja utánozni, netán meg is haladni. Eljött a női ketrecharcosok ideje, akik a filléres akciófilmekben éppúgy csépelik gonosz ellenfelüket, mint férfi társaik. Eközben elsikkadnak a valódi női jó tulajdonságok, az egyenjogúság túlzott hangsúlyozása tulajdonképpen ugyanolyan maszkulin értékrendet támogat, ami ellen lázadna.
    Mindent maga alá gyűr a politikai korrektség. A kötelező jó ízlés számonkéréséből mára az lett, hogy belefojtják véleményét a hivatalos kánonnal szemben másként gondolkodóba, rosszabb esetben intellektuálisan ki is végzik. Néhány éve történt, hogy egy Nobel-díjas tudós azt nyilatkozta egyeteme újságjának nőnemű kollégáiról, hogy ha nem sikerül nekik egy-egy kísérlet, bizony elsírják magukat. Hisztérikus gyűlöletkampányt indítottak ellene, el kellett hagynia a munkahelyét, most a Távol-Keleten dolgozik.
    Kezd megvalósulni Orwell víziója, az újbeszél nem tűri például az olyan mesefigurákat, mint Fekete Péter – a holland krampusz –, de rossz felhangjuk van a cigány és a néger szavaknak is. Frank Füredi Angliában élő magyar származású szociológus hívja fel a figyelmet arra, hogy fokozatosan kiszorul az oktatásból a világháború előtti történelem. Szégyellni kell, le kell tagadni, sőt el kell törölni a múltat, mert csak a jelen számít.
    Bomlik a nemzet Nyugat-Európában. Elmélyült filozófusok mutatták ki, hogy az emberi közösségek eme legnagyobbika nem tartható fenn, sőt egyenesen káros, mert a szocialisták által pontatlanul fasizmusnak nevezett nemzetiszocializmus megalapozását szolgálta és szolgálhatja a jövőben. Egy német baloldali politikus odáig ment a nemzet „meghaladásában”, hogy leírta: olyan szépirodalmi műveket, művészfilmeket fogad boldogan, amelyekben németeket ölnek. A török származású német integrációs államtitkár nyilvánosan kijelentette, hogy német kultúra nem létezik, legfeljebb a nyelv tartja össze ezt a széteső tákolmányt. A választási kampányban a mindenkinek megfelelni kívánó kancellárjelölt figyelemre méltónak nevezte a megállapítást.
    Az egyre jobban kirajzolódó bomlásnak meg is vannak a következményei. Nincs gyerek, az európai emberből kihalt az ősi ösztön, amely az utódok létrehozására irányul. Ez sokaknak csak azért baj, mert nincs elég munkaerő, nincs elég ember, aki a piszkos munkát kevés pénzért elvégzi. A megoldást a hivatalos, politikai korrekt álláspont szerint a migráció jelenti. Valaha viruló kereszténységünktől gyökeresen különböző civilizációk gyermekei áramlanak tömegesen a kontinensre. Ők hisznek valamiben, ha ez nem is a kereszténységet átható, krisztusi szeretet.
    Megvetően szemlélik a hedonista nyugati embert, nem kívánják átvenni szekularizált szemléletét, kialakítják egyre növekvő, saját közösségeiket, ahol még a befogadó ország nyelvét sem beszélik.
    A migránsok beözönlését követő terrorcselekmények, erőszakos megnyilvánulások csak a jéghegy csúcsát jelentik, az igazi veszély majd a század végén lesz mindenki számára világos. Ahogyan Michel Houellebecq francia író Behódolás című regényében jövendöli: ha többségbe kerülnek, átveszik a hatalmat. Azt már én teszem hozzá: akkor jaj a liberális, hedonista életformának, vége a női egyenjogúságnak.
    A mai Európa nem az, amiért gyerekkoromban imádkoztam. Mégis, ha összehasonlítjuk hazánk állapotát a nyugati országokéval, bizony irigykedve tekintünk rájuk, mert majd minden vonatkozásban elmaradunk az ottani, áhított színvonaltól. Az elmúlt évek számtalan eredménye sem tudott változtatni azon, hogy szegényebbek vagyunk, gyengébb az infrastruktúránk, nem vagyunk eléggé egészségesek, kívánnivalók vannak az oktatással, a közigazgatással, a természeti tőkével és bizony a közbizalommal kapcsolatban is.
    Egy dologban azonban nemhogy lemaradunk, hanem élen is állunk: szemben az öngyűlölő hangadókkal, mi meg akarunk maradni. A család és a nemzet összeköt minket a szembenálló politikai vélemények ellenére, jobb- és baloldali emberek egyaránt örülnek az itt-ott elért magyar sikereknek, és szeretnék, ha utódaink száz meg száz év múlva is magyarul beszélnének a Kárpát-medencében. Ha viszonylag szegények is vagyunk, sokszor úgy érezzük, hogy az ág is húz minket, mégis van jövőnk!

    4+

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.