Tegyük jobbá együtt a világot!

Szolgáltatási szerződés

Célunk,közösségek szervezése, hogy ezek összekapcsolásával, egy alulról szerveződő, a nyugati mintájú jogrendszert, a multinacionális kereskedelmet, a kamat alapú pénzrendszert elhagyó szerves társadalom jöjjön létre.

A csatlakozással feliratkozol a lakhelyed szerinti Tudatos Társadalom Mozgalom tagjai közé.
A csatlakozásoddal vállalásokat is teszel!

  • Vállalod, hogy szabadidőd kis részét, rendszeresen a közösség szervezésére, a szakmai műhely munkájának segítésére fordítod!
  • Vállalod, hogy havonta részt veszel az adott csoport által szabadon választott napon, és időben egy személyes találkozókon, hisz a közösség épülését, semmiféle virtuális tér nem pótolja. A munkában résztvevőket személyesen megismered és velük kapcsolatot tartasz.
  • Segíted a közösség népszerűsítését! Rokonaidat, barátaidat, ismerőseidet és főképp a lakókörzetedben élőket tájékoztatod a TT létezéséről, segíted a lakóhelyed szerinti programok sikeres szervezését, lebonyolítását.

Anyagi vállalás!

A társadalom szervezés nem kap állami támogatást, nem finanszírozza semmiféle kereskedelmi, vagy tőke érdek, ezért a közösség tagjainak kell biztosítani (kezdetben mindenképp) az anyagi forrásokat.

Ezért:

  • A csatlakozásoddal önként vállalhatod, hogy havonta 2 000Ft-ot biztosítasz a TT közösségek és az őt támogató média tevékenység működtetésére
  • 1 000Ft a megyei közösségnek íródik jóvá, hisz a képzések, találkozók, nyomtatványok és egyéb dolgi kiadásokra is kell fedezet.
  • 1 000Ft a Civil MultiMédia üzemeltetésére, fenntartására szolgál.

A szolgáltatási szerződésben vállalt díjfizetésekből befolyó összegekből a Civil MultiMédia Nonprofit Kft. regionális stúdiókat szerel fel és azokat a Tudatos Társadalom körzeti stúdiójaként üzemelteti.

A sikeres tevékenység eredményeként rövidesen: Győr, Pécs, Debrecen/Miskolc, Szeged városában indíthat regionális stúdiót!

Tervezzük, határon túli területek bekapcsolását is, így Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és Délvidéken is létrejöhetnek működőképes csatornák.

SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS

A CIVIL MULTIMÉDIA NONPROFIT KFT. SZOLGÁLTATÁSAINAK IGÉNYBEVÉTELÉRE

Amely létrejött egyrészről a

Civil MultiMédia Nonprofit Kft.

Székhely: 1064 Budapest, Podmaniczky u. 57. 2. em. 14.

Cégjegyzékszám: 01-09-195239

Adószám: 25022454-1-42

Bankszámlaszám: 16200223-10064401 (MagNet Bank)

IBAN számlaszám HU58 1620 0223 1006 4401 0000 0000

Ügyfél-szolgálati iroda: CMM Stúdió, 1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.

Elérhetőségek: info@civilmultimedia.com vagy civilmultimedia@gmail.com, Skype: CMM Televízió, telefon: 36 –1 – 612-6618

mint szolgáltató,

másrészről

Név:

Lakcím:

E-mail cím:

mint előfizető között, az alábbi feltételek szerint.

  1. A szerződés tárgya:

1.1. A szolgáltató mint a www.tudatostarsadalom.hu honlap (a továbbiakban: TT) üzemetetője textuális, numerikus, képi, hangos, multimediális, internetes tartalomszolgáltatást és hirdetési lehetőséget nyújt, valamint tematikus közösségi fórumokat és webáruházat üzemeltet a honlap előfizetői részére. Az előfizető a jelen szerződés megkötésével előfizet a weblapon közzétett információk elérésére és a szolgáltatások használatára.

1.2. Szolgáltatások:

  • Az előfizető használhatja a TT közösségi oldalait. Létrehozhat csoportokat, vagy a már létezőkhöz csatlakozhat, ismerkedhet, részt vehet a szakműhelyek munkájában.
  • Az előfizető a Vásártér összes, vásárlóknak nyújtott szolgáltatását igénybe veheti, itt a termékeknél, szolgáltatásoknál, boltoknál megjelölt, az előfizetőknek nyújtott kedvezményeket igénybe veheti.
  • Egyes szolgáltatások igénybevétele (pl. ingatlanhirdetés feladása, termékek, szolgáltatások, boltok reklámozása és áruk, szolgáltatások értékesítése a weboldalon keresztül) külön szerződés megkötéséhez és külön díj megfizetéséhez kötött. Az előfizető a közösségi fórumoldalak és a szakműhelyek felületeit nem használhatja arra, hogy a saját vagy más termékeit, szolgáltatásait vagy üzletét reklámozza.
  • Az előfizető jogosult bónuszokra és jóváírásokra is. Ezeket külön szabályozás alapján használhatja fel.
  1. A szerződés időtartama: határozatlan.
  2. A szerződés létrejöttének, hatályba lépésének időpontja, a szolgáltatásnyújtás kezdete

3.1. A szolgáltató a szolgáltatás online történt megrendelését követően azonnal, elektronikus válaszlevélben visszaigazolást küld az előfizető részére a megrendelés beérkeztéről és annak tartalmáról, valamint fizetési értesítőt küld. A szolgáltatási szerződés akkor jön létre, amikor a szolgáltató ezt az elektronikus válaszlevelet elküldi az előfizető részére. Az előfizető az első előfizetési díj megfizetésekor köteles az általa választott felhasználói nevet feltüntetni a banki átutalási megbízáson, készpénzben történő teljesítés esetén pedig szóban közölni az ügyfélszolgálati irodán.

3.2. A szolgáltató az előfizetési díj beérkezését követő munkanap végéig e-mailben elküldi az előfizető részére a belépéshez szükséges jelszót. A szolgáltatási szerződés akkor lép hatályba, amikor a szolgáltató elküldi az előfizetőnek a honlaphoz való hozzáférést biztosító jelszót. Az előfizető a jelszó segítségével azonnal hozzáférhet az előfizetők által elérhető tartalmakhoz.

  1. Előfizetési díj és számla

4.1. A weblap használatának havi előfizetési díja 2000 Ft. A szolgáltató alanyi áfa-mentes, ezért az előfizetői díjat nem terheli általános forgalmi adó.

4.2. Az előfizető abban a naptári hónapban, amelyben regisztrált a honlapon, ingyenesen használhatja a honlapot.

4.3. Az első előfizetési időszak díja egyenlő 2.000 Ft x az évből még hátralévő egész hónapok száma. Az első előfizetési időszak előfizetési díjának megfizetése a szerződés megkötésekor esedékes.

4.4. Az előfizető választhat negyedéves, féléves és éves díjfizetés között. Negyedéven a naptári negyedév (pl. január-március) féléven a naptári félév (január-június, július-december), éven a naptári év (január-december) értendő. A további előfizetési időszakokra vonatkozó előfizetési díj az előfizető által választott fizetési ütemezés szerinti időszak első hónapjának 10. napjáig fizetendő meg.

4.5. A szolgáltató a fizetési értesítőt és a befizetett előfizetési díjak után kiállított számlát elektronikus formátumban állítja elő és küldi el az előfizető részére. A szolgáltató - az első fizetési értesítő kivételével - a fizetési értesítőt mindig az előfizetési időszak kezdőnapját megelőző 5 munkanap egyikén állítja ki és küldi el elektronikus úton az előfizető részére.

  1. A szolgáltatási szerződés megszűnése

5.1. Rendes felmondás

Mind az előfizető, mind a szolgáltató jogosult a szolgáltatási szerződést egyoldalúan, rendes felmondással, írásban, elektronikus levél útján, 15 napos felmondási idővel, az előfizető által választott előfizetési időszak utolsó napjára szólóan megszüntetni.

5.2. Rendkívüli felmondás

5.2.1. Előfizetői rendkívüli felmondás

Az előfizető azonnali hatállyal, írásban, elektronikus levél útján felmondhatja a szolgáltatási szerződést, ha a szolgáltató által üzemeltetett honlap több mint 7 napon át nem üzemel, vagy ha a honlapon semmilyen áru nem vásárolható meg kedvezményesen. A szerződésnek az előfizető általi rendkívüli felmondása esetén a szolgáltató a hátralévő időszakra befizetett előfizetési díjat az előfizetőnek készpénzben visszafizeti vagy amennyiben lehetséges egy összegben jóváírja.

5.2.2. Szolgáltatói rendkívüli felmondás

A szolgáltató jogosult a szolgáltatási szerződést írásban, elektronikus levél útján, azonnali hatállyal felmondani, ha:

  • az előfizetőnek 1 hónap díjfizetési elmaradása van, és az előfizető a szolgáltató által a részére e-mailben küldött fizetési emlékeztetőben megjelölt időpontig sem rendezi a díjtartozását,
  • akadályozza, vagy veszélyezteti a szolgáltató weboldalának rendeltetésszerű működését,
  • ha az előfizető megsérti a Magatartási Szabályzatot,
  • ha az előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja.

5.3. A szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése

Az előfizető és a szolgáltató közös megegyezéssel bármikor megszüntetheti a szolgáltatási szerződést.

5.4. A szerződés megszűnéséhez kapcsolódó határidők

A felmondás a címzetthez való megérkezéssel hatályosul. A szerződés megszűnésének időpontja rendes felmondás esetén a felmondás közlésének napját követő napon kezdődő felmondási idő leteltét követő nap, azonnali hatályú felmondás esetén a felmondás közlésének napja. A szolgáltató a szolgáltatási szerződés megszűnésének napján a szolgáltatásoknak az előfizető általi elérhetősége lehetőségét megszünteti.

  1. Panaszkezelés

6.1. Az előfizető a szolgáltatással kapcsolatos észrevételeit az ügyfélszolgálaton teheti meg. Az ügyfélszolgálat az előfizetőnek a szolgáltatással kapcsolatban – írásban, telefonon, e-mail-ben, vagy személyesen tett – észrevételét, reklamációját kivizsgálja, és erről az észrevétel, reklamáció az ügyfél-azonosítással kapcsolatban előírt kötelezettségeket kielégítő formában történő benyújtásától számított 30 napon belül e-mail-ben tájékoztatja az előfizetőt. Ha a szóbeli panaszt nem lehet azonnal elintézni, vagy az előfizető nem ért egyet a panasz kezelésével, akkor a szolgáltató jegyzőkönyvet vesz fel a panaszról és a továbbiakban azt írásbeli panaszként kezeli.

6.2. Amennyiben a szolgáltató az előfizető panaszát elutasítja, a szolgáltató az előfizetőt az elutasítás okáról írásban tájékoztatja. Ha az előfizető nem ért egyet a panasz elutasításának okával, úgy a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése érdekében a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását kezdeményezheti. vagy bírósághoz fordulhat.

A szolgáltató székhelye szerinti illetékes békéltető testület:

Budapesti Békéltető Testület

Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.

6.3. Amennyiben az előfizető fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerinti illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz, illetve az előfizető jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében.

  1. Egyoldalú szerződésmódosítás

A szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítani, ha azt jogszabályváltozás vagy hatósági döntés, vagy költségnövekedés vagy a körülményekben bekövetkezett lényeges változás indokolja. Ha a szolgáltató az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítja, úgy köteles a módosításról annak hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal – kivéve új szolgáltatás bevezetése estén, vagy ha a módosítással az előfizetési díj csökken – az előfizetőt e-mail-ben értesíteni, és köteles tájékoztatni az előfizetőt az őt megillető felmondás feltételeiről is. Amennyiben az egyoldalú módosítás az előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az előfizetői szerződést arra a napra szólóan, amikor a módosított rendelkezések hatályba fognak lépni.

  1. Kézbesítési vélelem

A szerződő felek azt az elektronikus postafiókot, amelyet az értesítések fogadásának helyeként megjelöltek, kötelesek elektronikus levelek fogadására alkalmas állapotban tartani. A szerződő felek által elektronikus levél formájában egymásnak küldött értesítések, hacsak nem érkezik vissza valamilyen hibaüzenet a levélküldést követően, a küldés napján kézbesítettnek tekintendőek. Amennyiben az egyik fél által a másik félnek küldött levél azzal a hibaüzenettel érkezik vissza a feladóhoz, hogy a levél kézbesítése bármely okból (pl. a postaláda telítettsége, műszaki hiba stb.) nem volt lehetséges, úgy a levélküldő a következő munkanapon köteles még egyszer elküldeni a címzettnek az értesítést. A második értesítés elküldésének napján beáll a kézbesítési vélelem.

  1. Az újabb szerződéskötés megtagadása

A szolgáltató jogosult megtagadni, hogy újabb szolgáltatási szerződést kössön azzal az előfizetővel, akivel a köztük korábban létrejött szolgáltatási szerződés azért szűnt meg, mert az előfizető akadályozta, vagy veszélyeztette a szolgáltató weboldalának rendeltetésszerű működését, vagy mert az előfizető megsértette a Magatartási Szabályzatot, vagy mert az előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használta, vagy azért, mert az előfizető nem fizette szerződésszerűen az előfizetési díjat, és a szolgáltató kénytelen volt két, az előfizetővel korábban kötött szolgáltatási szerződést is felmondani.

  1. Vegyes rendelkezések

A szerződő felek úgy állapodnak meg, hogy a jelen szolgáltatói szerződés vonatkozásában nem alkalmazzák a 2013. évi. V. törvény 6:63. § (5) bekezdésében foglaltakat.

A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak.

Kelt: …………………

 

……………………………………………                                                     ….………………………………………

   előfizető                                                                        szolgáltató

 

A Tudatos Társadalom folyamatosan bővül. Nézd meg a térképen, mely településekről csatlakoztak már hozzánk. (Kattints ide)

2+