“Sokkal több időnk van egymásra és sokkal többet kell dolgozni.”

Zsófi középiskolai tanárnak tanult, Ádám könyvszerkesztő volt, mikor megtörtént a csoda, és egymásba szerettek. Már akkor érezték, hogy egymás kezét fogva fognak megöregedni, kitartanak egymás mellett jóban-rosszban,  családot alapítanak.

Fotó: Turbéky Rita

A történet folytatódhatna úgy is, mint sok más, hasonló sztori: gyűjtögetnek, lakást vesznek a városban, esetleg autót, aztán jönnek majd a gyerekek.  De ők mást terveztek.

Tanyán képzelték el az életüket, önfenntartó családként, olyan családokkal körbevéve, akik hasonlóan gondolkodnak, mint ők.

Fotó: Turbéky Rita

Így aztán felkerekedtek,  mentek-mendegéltek  egészen Vásárosbéc széléig, az Öreghegyig vezetett az útjuk.

Itt aztán megálltak: Zsófi, Ádám, egy kisbaba (KisBaB), két kutya (Szenna és Lajta) és egy macska (Cérna Béla, alias Cérna Úr) otthont találtak.

Azóta bővült a család, és már két gyerek és  egy borjú szaladgál a domboldalon, és hogy mi minden történt azóta, erről Zsófival beszélgettem.

Mi volt az oka, hogy ezt az életet  választottátok ?

Mindketten azt szerettük volna, ha gyerekeinket nem intézmények nevelik fel, hanem együtt lehet a családunk. Azt gondoljuk, hogy a mai társadalmi berendezkedés nem megfelelő számunkra, ezért igyekszünk az életünkhöz szükséges feltételeket megteremteni a tanyánkon.

Miért fontos nektek az önellátás?

A legfontosabb kérdés az volt, hogy mi, mint család fizikailag és időben is együtt tölthessük a napjainkat. Nem tartjuk egészségesnek, hogy pici koruktól a gyerekek idegen- ha mégoly kedves és képzett is, de idegen- gondozók között töltik napjaikat, heti 5 napon át csak este találkoznak a családtagok.

Fontos volt a jó minőségű élelmiszer elérése, mégpedig úgy, hogy ezért minél kevesebb pénzzel kelljen fizetni.

Ez egyfajta passzív ellenállás is, a fogyasztás alapú társadalom kritikája. Persze mi is sok mindent  boltban veszünk még, és használunk pénzt is, de alapvetően sokkal-sokkal kevesebb a fogyasztásunk bármiből, mint egy átlagos, korunkbeli magyar családnak.

Hogyan kerültetek az Öreghegyre?

Mikor egy nap után úgy döntöttünk Ádámmal, hogy akkor mi örökre együtt maradunk, elkezdtünk gondolkodni, hogy hol tudnánk megvalósítani a terveinket.

A korábbi lakóhelyemen sajnos egy kicsi és lepukkant tanya megvásárlása is sokmilliós tétel lett volna, arról nem beszélve, hogy a tanyák körül mindenhol vegyszeres gazdálkodást folytatnak, amit nem szerettünk volna.

Ilyen volt.

Így első körben az interneten nézelődtünk, próbáltunk eljutni különböző szóba jöhető helyekre. Voltunk Élőfalu találkozón,  olvastunk blogokat.

Végül, egy akkor itt élő család felhívására érkeztünk Bécre 2012-ben először. Kinéztünk egy pincét, amit aztán nem szerettek volna eladni, ezután esett a választás a jelenlegi helyünkre.

Milyen a házatok?

A lakható terület körülbelül 40 négyzetméter. A fal vegyes falazatú, nagyrészt tömésfal, de egyes részeken tégla, illetve a nyugati fal blokktégla, amit mi építettünk újra, mert a régi meg volt süllyedve.

Déli tájolású az épület. Vásárosbéc külterületén, az Öreghegy nevű szőlőhegyen.

 

A művelt konyhakertünk együtt kb. 500 négyzetméter, de a terület, amin gazdálkodunk összesen 2,2 hektár. Ebben vannak fás részek, illetve legelők és kaszálók is.  Ősszel gyümölcsös telepítését tervezzük.

Miért döntöttetek úgy, hogy ti csináljátok a felújításokat, saját munkával?

Leginkább anyagi megfontolások vezettek, de fontos volt, hogy megélhessük a hagyományos női-férfi szerepeket is, hogy a “házas” ember maga építi a házát, a feleség pedig otthonná varázsolja.

Hogyan lettetek “házasok”?

Egy közel száz éves, 1926-ban eleve gazdasági épületnek épült  házikóról van szó. Szerencsére a tető kisebb javítások után még teljesíti a feladatát, így azt  most – pénz híján – nem cseréltük ki. Először kihordtuk a rengeteg régi felszerelést, sok szemetet, ami a 15 év alatt, amíg nem nyitották ki, felgyülemlett.

A ház máskülönben nagyon rendes volt, a régi tulaj szépen rendben tartotta a dolgait. Olyannyira, hogy a mai napig az ő asztalát, az ő tányérjait használjuk. Ez jó érzéssel tölt el minket.

Ilyen volt.

A nyugati fal sajnos cserére szorult, mert korábban túl nagy munkagépekkel hajtottak be a területre, ezért megcsúszott. A vályog falat ledöntöttük – ez lett a terasz alapja – majd egy kőműves segítségével blokktégla falat építettünk. Ebbe egy üveges erkélyajtó és egy kétszárnyú ablak került beépítésre.

A tetőtérbe, az újjáépített tűzfalba pedig egy 90 cm átmérőjű körablak. A nyílászárókat egy helyi asztalos készítette, részben a régi, eredeti ablak mintájára. A terasz fölé épült féltetőt is ő ácsolta.  A gerendákat lecsiszoltuk, a födémet borító deszkák helyére hajópadló került.

Építés alatt.

A nagyobb szobában is hajópadlót raktunk le, asztalos segítségével. Ez homok- és sóderágyra került, hogy a nedvesség ne a falakba vezetődjön fel. A falakat vályoggal vakoltuk.

A felújítás alatt Mednyánszky Miklós Vályogházak című könyve segített minket.  Nagyjából eddig jutottunk, mire muszáj lett beköltöznünk. Ez volt 2014 novemberében.

A ház most.

Hogy nézett ki a ház, mikor beköltöztetek?

A férjem gőzerővel nekiállt építeni a járatos kályhát, hogy karácsonyra készen legyen. Nem volt konyhabútor, még székeink sem.  Téglákat raktunk össze “konyhabútornak” és azokon ültünk.

A földre terített matracokon aludtunk. A kisfiunk ekkor volt 4 hetes, a kislányunk 22 hónapos.

Épül a kályha.

A következő évben tovább folytak a belső és külső munkálatok, lett néhány bútorunk, elkészült a konyha, kívülről is vakolva, meszelve lett a ház.  2016-ban végre a nagyszoba is kapott egy meszelést. A tetőtér szigetelése is 70 százalékosan kész.

Honnan tudtátok, mit hogyan kell csinálni?

A férjem 1,5 évig kályhássegédként dolgozott egy helyi kályhásnál, így megtanult falazni, az agyaggal bánni. Az ács- és asztalosmunkát egy helyi szakemberre bíztuk, akinek a férjem segített, ha több emberes munkáról volt szó.

Elkészült a kályha.

Voltak-e, akik segítettek, támogattak titeket?

Igen, elsősorban a családunknak köszönjük a támogatást, akik annak ellenére, hogy nagyon furcsállták a döntésünket, mégis támogattak és támogatnak a mai napig. Másodsorban pedig a helyi közösség, a “hegyiek”, “gyüttmentek”, akik a tapasztalataikkal, autójukkal, szaktudásukkal segítettek, sokszor kihúztak minket a bajból.

Sokszor előfordult, hogy egymásnak kölcsönösen visszasegítve oldottunk meg egy-egy munkát. Vagy mikor a fiunk született, elmondhatatlan nagy segítség volt, hogy két hétig minden egyes nap kaptunk komatálat, így Ádám dolgozhatott az építkezésen, míg én felépültem a szülésből!

Mi volt a legnehezebb az építés, berendezkedés során?

Mikor a félkész házba kellett beköltöznünk a kicsikkel, az nagyon nehéz volt.  Se víz, se villany, csak a zuhogó eső, a rozsdás jurtakályha…. A beköltözésünk napján késő estig sírtam.

Hogyan lendültetek túl ezen a nehézségen?

Szerettük egymást, és tudtuk, hogy sikerülni fog. Folyton az lebegett a szemünk előtt, hogy milyen lesz, ha készen lesz.

A ház most.

Mi volt a legfelemelőbb élményetek?

Nem tudnék ilyen katartikus pillanatot mondani, az apró sikereknek is nagyon örülünk!

Mi az, ami speciális ebben a házban?

Apósom tervezte a kicsike szigetüzemű napelemes rendszerünket. Szinte úgy működik, mintha hálózati áramunk lenne, bár télen azért van, hogy elfogy, olyankor gyertyát használunk és korán lefekszünk.

Melyik az a helyiség, ami a kedvencetek és miért?

Nagyon szeretem a leendő hálószobánkat a körablakkal, az egész völgyet látni az ablakból, egy elő festmény, minden nap más.

Hogyan kell elképzelni egy napotokat?

Jelenleg mindketten itthon vagyunk, Ádámmal, én elvégeztem a dúla és a szülésfelkészítő képzést, később szeretnék tanfolyamokat tartani.

A napunk mindig az adott évszakhoz igazodik. Reggel általában 6-7 között kelünk. (Kivéve, mikor kaszálni kell, akkor már hajnalban kelünk mi, felnőttek, ötkor már kint van Ádám). Először begyújtunk a sparheltba, Ádám kávét főz, ezzel indul a nap. Ha mindenki felkelt, elkészítem a reggelit.

Közben megbeszéljük az aznapi terveket. Reggeli után ellátja Ádám a borjút, én elpakolok, és innentől mindenki csinálja a maga dolgát. Ez nálam vagy a kert, vagy bent a házban valami. Aztán később tízórai körül Ádám bejön, megint kicsit beszélgetünk, készülődök az ebédfőzéshez.

Általában mindig abból főzök, ami éppen a kertben vagy a pincében van. Mindent igyekszünk felhasználni. A közös ebéd után a gyerekek lefekszenek, mi is pihenünk egy kicsit, aztán még sötétedésig elvégezzük, amit tudunk.

Télen 4, ilyenkor 6-7 között bejövünk. Ádám játszik a gyerekekkel, én vacsit főzök és aztán vagy mesét olvasunk, vagy a laptopon nézünk valami szép rajzfilmet közösen ( pl.: Szederkert, Nyúl Péter és barátai ).

Mire vagytok a legbüszkébbek?

Hogy azon az úton járunk, amit 5 évvel ezelőtt elképzeltünk magunknak.

Miért jó itt élni?

Gyönyörű a táj, együtt élünk a természettel. A gyerekeinknek vannak hozzánk hasonló családokból játszótársaik és szeretem, hogy mint közösség már vannak hagyományaink is. Például az adventi közös éneklések, mindig egy másik családnál vagy a Vásárosbéci Nagykarácsony, amikor az egész falu fellép a közös ünnepségen.

Ha összehasonlítod ezt az életet a „régi”, mai értelemben elfogadott élettel, mi az alapvető különbség a kettő között?

Sokkal több időnk van egymásra és sokkal többet kell dolgozni. Ez kicsit paradoxon, de tényleg így van.

Ha bejelentenék, hogy holnap mindenkit elköltöztetnek egy távoli bolygóra, mert a Földet ellepte egy új  bogárfaj, ami ellen nem tudunk védekezni, és mindenki csak 5 holmit vihet magával, mi lenne az?

Szerintem mi valami zenelejátszót vinnénk.  Állandóan szól itthon a zene, nagyon szeretjük. A népzenétől a klasszikuson át a pop-rockig és a latinig minden van.

Mi az, amin változtatnál? Mik a további tervek a házzal kapcsolatban?

Említettem, hogy az idén szeretnénk befejezni a tetőteret. Nagy szükségünk lenne még egy kamrára az élelmiszereknek és egy fürdőszobára. Ezekhez azonban a tető átalakítása is szükséges lenne, amire jelenleg nincs anyagi fedezetünk.

 

Folyamatosan építjük ki az ólrendszert és szénatárolót, illetve a baromfi- és disznóól is a közeli tervek között szerepel.


Mivel nagyon szerény anyagi körülmények között élünk, ezért lassan, apránként csinálunk mindent.


A terv az volt, hogy a beköltözéstől számított 5-10 éven belül hozzunk létre egy már jól működő gazdaságot. Tavaly már a hagymánkat, krumplinkat, lekvárunkat előállítottuk és még csak 2,5 éve lakunk itt.  Szerintem jól haladunk, minden meglesz, szépen, lassan.

Fotók: Wöller-Szavai Zsófia

Szép napot!

Forrás: http://anapfenyillata.cafeblog.hu

(Visited 306 times, 1 visits today)