Ünnepeljünk! Karacsun – Téli Napforduló

Karacsun – Téli Napforduló

 

Közeleg a Téli Napforduló ünnepe. Az ünnep, amely a keleti pusztai népeknél, így őseinknél is, a legkiemelkedőbb örömnap lehetett. A kínai krónikák, már a hunok esetében is feljegyezték a sötétség fordulójának megünneplését. A turáni népek hitvilágában ez a nap a megújulást az újjászületést is jelképezte. A sötétség átfordulását (kara- sötétség, sötét, fekete) a világosságba (csun, csúny forduló, fordulás): kara csun (azaz karácsony) ünnepe.

 

A Csodaszarvas agancsai közt tartja az elgyengült, Napot. Turul sólyom az égbe emeli őt Szarvasunkkal együtt, így mégsem köszönt be a végtelen éj, a Fény ismét győzedelmeskedik a sötétség felett! Ezt a küzdelmet segítették őseink, akárhol is voltak a Világban, mikor a Napforduló éjszakáján tüzeket gyújtottak a hegygerinceken!! Naptüzek lobogó lángja mellett figyelték az ég-bolton kirajzolódó, évezredek óta minden évben ismétlődő kozmikus misztérium játékot. A Nap csak gyengén, sápadtan világít már, kora délután lebukik a látóhatár mögé. Beköszönt az év leghosszabb éjszakája. A Nap mintha nem akarna felemelkedni soha többé! A hideg és a hosszan tartó sötétség belemar a szívekbe, eluralkodik a kétség. A megkísértés éjszakája ez. Minden halott, a természet legmélyebb álmát alussza.

 

Őseink tisztelték a Nagy Anyatermészetet, és legnagyobb ünnepeik nem kitalált szentekhez, hanem a természet nagy eseményeihez kapcsolódott. A tél első harmadának vége felé járva tudták, ilyenkor az alvilágba merülvén a Nap küzd a sötétség erőivel! A fény erősítését, szertüzek gyújtásával segítették szimbolikusan és ezzel melengették saját lelküket és reményüket is. Reggel aztán, megpillantva a fény első sugarait, tudták a Napisten, vagy Nap Atya ismét legyőzte a hatalmas sötétséget. A fény, az élet, a világosság, a szeretet győzött. A nappalok lassan ugyan, de hosszabbodnak a természet elindult a Kikelet, az újjáéledés felé, beköszöntött a csillagászati újév.

 

Bíró András Zsolt

 

 

A legtöbb ősi vallás, hit egyik legalapvetőbb ünnepe a téli napforduló, a Nap “visszatérése”. Ezen a napon a leghosszabb az éjszaka, innentől egészen a nyári napfordulóig növekszik a nappalok időtartama. A fény újjászületése őseink által is nagyra tartott ünnep volt. A mai világ átlagembere már nem érzi ennek a napnak a valódi jelentőségét, látják a jelképeket, de nem értik őket, mert az évszázadok során kiforgatták azokat igaz jelentésükből.

 

I. Gyula pápa 350-ben december 25-ét nyilvánította Jézus születésének napjává, hiszen az emberekből a kereszténység gyakran kegyetlen módszerei sem tudták kiűzni az ősi hitet, így a téli napforduló ünnepét keresztény tartalommal töltötték fel, de a külsőségeket meg kellett hagyniuk. Hasonló okokból lett például a tavasz ünnepéből húsvét, a nyári napfordulóból pedig Szent Iván éj. Ennek ellenére a téli napforduló örökké hirdetni fogja, hogy a sötétség felett mindig úrrá lesz a világosság: a Nap legyőzhetetlen, ahogyan pogány ünnepeink is azok!

A téli napforduló a magyaroknál

 

A December hónap a magyar ősvallás napesztendőjének az utolsó jelentős fejezete, amelynek végén meghal az óesztendő és megszületik az újesztendő. Ez a fontos esemény a magyar vallásban kiemelt helyet kapott. A magyar őshagyományok vizsgálata egyértelművé teszi, hogy elődeink hitének központi elemei a Mindenség, a Tejút, a Nap és a magyar nemzet. A Naptól függ minden földi lét, a Nap a földi lét megteremtője. Ezt őseink is tudták, és az égitestek figyelésekor különös figyelmet szenteltek a Napnak, a leghosszabb éjszakán különböző szokásokkal éltették a fény győzelmét és a természetet.

 

forrás

 

 

 

Webmester

Forrás: http://nimrod-mohacs.hu/content/12-december-21-t%C3%A9li-napfordul%C3%B3

0

Többes szám: 2 gondolatok “Ünnepeljünk! Karacsun – Téli Napforduló

  1. Kiss Mária Katalin SzerzőVálasz

    Köszönöm, Álom hava, igen.
    A “múlt időben való fogalmazás” mire vonatkozik? Sajnos, nem értem.

    0
  2. Petivitez Válasz

    nem december hónap! Álom hava váltja Enyészet havát.
    és nem értem a múlt időben való fogalmazást

    0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..