Menü Bezárás

Egészségügyi szakműhely

A TUDATOS Társadalom Egészségügyi Szakműhelyének célja, hogy képviseljük az egészséget önmagunk, a szakműhely, a Tudatos Társadalom mint szervezet és a tagjai felé, és az egész társadalom felé.
Információt adni mindarról, amiről a fősodratú médiában nem hallhatunk, vagy nem teljes a kép a legfrissebb kutatási eredményekről. Pl rákkutatás, védőoltások és még sok területet említhetnénk.
Cselekvési tervet, eszközöket adni azok kezébe, akik saját maguk vállalják a felelősséget az egészségükért.
Információt adni az alternatív gyógyászat, az ősi gyógyítási technikákról formáiról
Harmóniát teremteni a modern gyógyítás, és őseink hagyatéka, magyar és más népek tudóitól ránk hagyományozott gyógyító technikák között, szemléletben, és amennyire eszközeink engedik, a gyakorlatban
A céljaink megvalósításához létre hozunk egy Tudástárat, amely két részből áll
Egyrészt az egészségmegőrzéséhez szükséges hiteles információkat, ismeretanyagot.
Másrészt a tagjaink által ajánlott gyógyítók elérhetőségét, az általuk alkalmazott módszert, referenciáikat.
Céljaink gyakorlati megvalósításának egyik alapvető eszköze a személyes beszélgetés, amelyben tájékoztatást adunk a TT céljairól, igazodva a partner személyes igényeihez.
Szervezünk előadásokat, közös filmnézést a CMM által készített videók megtekintésére kisebb közösségek, civil szervezetek számára.
Kiadhatunk hírlevelet, újságot a legújabb ismeretek közlésére.
A végső cél, hogy a társadalom minden szegmensét, minden tagját elérjük az emberi kapcsolatainkon keresztül, kezdve a családoktól. egészen a kórházban dolgozókig. így gyakorolva hatást a jelenlegi rendszerre, hogy a „betegségügyet” valóban egészségüggyé alakítsuk.
Munkánk természetesen szervesen kapcsolódik a többi szakműhely munkájához, hiszen egészséges ember egészséges környezetben létezhet, múltjának, eredetének teljes tudatában. Egészségesen táplálkozva, tudatos vásárlói viselkedéssel támogatva a magyar, a helyi gazdaságot.

Üdvözlet az egészségügyi szakcsoport megalakítása alkalmából.

Dr. Iványi Kornél

  1. szeptember 13.

Javaslatok, vitaanyagok itt!

Írj nekünk!

A szakműhely levelesládája: egeszsegugy@ttkozosseg.hu

 

7 Comments

  1. BORZA ZOLTÁN

    Kedves Barátaim !

    Bizonyára többen is úgy vagytok mint én, meg vagytok győződve valaminek a pozitív voltáról, de még a saját családotokban sem tudjátok magatokat elfogadtatni. Már kb 15 éve ismerem a kinezológíát, és most már olyan szintre került, hogy hivatalosan tudománynak ismerik el.

    BIZTATOK MINDENKIT ISMERJÉTEK MEG ÉS ALKALMAZZÁTOK. Különösen a TORDA szelet eladásánál nagyon jól jöhet.

  2. Zázrivecz gábor

    Üdvözlöm Kornél!Bocsánat zavarásomért szeretnék érdeklődeni,hogy Domoszlón volt-e fogorvos?Köszönöm Tisztelettel Zázrivecz Gábor.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..