FIGYELMEM … MEGŐRIZTEM?

F(R)IGY-ELEM

 

Az élet kultúrájába a tudatom tisztulása enged engem vissza.

Az vagyok, amit megeszem, ahogy mozgok amit/ahogy érzek, ahogy/amire emlékszem,  amit/ahogyan megfigyelek, meglátok, felismerek, gondolok, teszek, hiszek, amihez hozzászokom, amit teremtek.

A figyelmem lehet az elmém egyetlen  rontatlan, vagy még javítható része.

És ezen a szálon keresztül tudom kihúzni az egész elmémet a köztudat és közízlés világtalan posványából.

A „globális parancs”:

Cseréld le a saját érzékszerveidet az össznépi butító média, „oktatás”, „tudomány”, szennycsatormáira, mert ez  nagyon kényelmes,lehet hiszen mi megmondjuk, mi az, ami tetszik neked, mi a véleményed, hogyan gondolkodsz, mit hisze ell, milyennek látod a világot, mire tartod magad érdemesnek.

Megoldás:
a divat képzelt szörnyetegétől megvonom az energiát (a figyelmemet), így az visszamerül e világunkból a világtalanságba, ahonnan feltupirozták.

A teremtett világot a szer eteti, a szeretet növekményei ok-kal, harmonikus szerkezettel és elrendeződésben születnek, tehát okosak és szépek,  így egészségesek, kényelmesek, gyakorlatban előnyösek, ez nem nézőpont kérdése.  Melyik divat torzíthatja el a szemléletem annyira, hogy egy vadvirágot csúnyának tekintsek, és egy viszeres hályhurkára tetovált penészvirágot szépnek lássak, amiért százezreket fizetek.

Az sem nézőpont kérdése, hogy amit divatba hoznak, az ocsmány, kényelmetlen, egészségtelen, méregdrága, mérgező, például:

– Gyárilag szakadt, csípő alatti „derekú”, hiányzó térdű, farmert veszek  20.000 –ér, köldökig érő diesel/gas felíratú paolót viselek a leghidegebb télben, 40 éves koromra, ha elég trendi voltam, ki bírom fizetni a térd-protkót, a gerinc-sérv műtétet, a mesebeli művese kezelést.

– Beülök, a nyári napon felforrósodott (20 milkás) fekete kereplő dromedárba, a 70 fokos puha kárpitra, garantált a tojásrántotta, nem baj ifjú koromban bebiztosítottam magam a spermabankban.

– Aszpartámmal és kálisóval ízesített szívbarát margarint veszek a barátságosban, baráti áron, így kifinomított ízlésem irtózik a természetes zamatoktól.

– Elhiszem, hogy a  légynek 3 lába van, mert a tudomány bebizonyította, hogy egy szilárd testet elég 3 ponton alátámasztani, ahhoz hogy egyensúlyban maradjon – hatástalan rám, hogy ott mászik az ablakon, és a lábakat 6-ig számolhatom (ha  lehet suttyomban odasandítanom).

–  Ha egyáltalán fel merek nézni az égre, akkor elhiszem, hogy 1-2 ezer méter magasságban kondenzcsíkot lehet húzni, ami nem hogy eloszlana, hanem  egyre vastagodó, szélesedő, halszálka mintázatú „fátyolfelhő” terjed ki belőle – ó, hát bemondták előre, hogy ma megnövekszik a fátyolfelhőzet, gyönyörködhetünk a légkör-optikai jelenségekben bízom én ezekben, mert rendre eltalálják, milyen időben lesz maholnap részem..

– Elhiszem, hogy egyszeri értelmetlen, lelketlen életem tetszhalottként,  rabszolgatartó vagy rabszolga jelmezben tengetem, a káosz hullámain összeverődött világegyetem egyetlen életet és intelligenciát hordozó bolygóján.

– Elhiszem, hogy beteges selejtként születtem, engedelmesen járkálok a szűrésekre, hogy aztán alkatrészeket cseréljenek  bennem,, vagy  csonkítással, kremóval, sugárral pátyolgassák a betegségem – „ pénzt és életet!, fizesd meg, hogy kiszűrünk az élők sorából, nehogy már megöregedj és nyugdíjra vetemedj …”

– Elhiszem, hogy a kézzelfogható anyag és az abba dermedt logika kényszerzubbonyában feszengve, 3 diplomámtól csőlátásúvá  vakultan, csak egy kis szeletet láthatok a világból – a lehúzott redőny mögül. És még ez a kis szelet sem hasonlíthat a valóságra, hogy ne foghassak  szelet a vitorlámba. A „jogállamban” jogosan állítanak bíróság elé, ha mégis egyben látom a világot, és ezt a tudást továbbadom – lásd, Horváth István professzor koleszterin szérumát.

.- Természetesnek veszem, hogy nem élhetek meg az életfeladatomat megvalósító tehetségeimből, hanem a “gyógyszer”-, “élelmiszer”-,  fegyver-, olaj-, erőszak-, jogelhárító-, pénz-keverő maffiák valamelyikénél fizetnek engem, olyat teszek, ami jó esetben semleges nekem, de lehet, hogy fertelemmel  tölti el a fejem – “pénzedet felmarkoltad, nesze, itt van   egy kis sármos vastagbél daganat…!”

– Elhiszem, hogy azért vagyunk ilyen sokrétűek, hogy egymás torkának essünk, mindenki a vetélytársam, legfőképp a társam, az agy bal és jobb fele egymás ellensége, a balfék a jobb fél kötőféke. És persze mindig van egy divatos, össznépi ellenségkép, egy – a bankár maffia által pénzelt és idomított, vagy csak kitalált – rettegett, tömeggyilkos diktátor, aki ellen „nemes” háborúra gerjedjen a földi zombi-tenyészet.

– Elhiszem, hogy ütemesen bégetve, azért vagyok szabad, mert agytekervényeim addig genderednek, mígnem  mindent istenítek, ami természetellenes, politikailag korrekten örlődök fel    a római „jog” örvényében, az ördög fekélyében.

Hová lett a figyelmem? Hamis pénzzel kiverték a szemem? Ez már a fegyenc figyelme, aki fegyelmezetten fizeti a méregdrága, sikkesen kényelmes sittet, ez az ördög kényköves “kegyelme”.

 

Szerencsére, a kiút nyílegyenes, és ingyenes,
nem úgy, mint az alámerülés több ezer éves szövevénye, ha folyton résen vagyok és látom a nyílást, amin keresztül kivezet minket a fénysugár a világtalanság labirintusából, a haláltusából.

Egy dolog kell mindehez, az ÉNBIZALOM:

Megbízom a felsőbb ÉNem, a lelkem vezérlésében, vagyis a lelkem sugallatai hangolják az ÉLŐ VILÁG valóságára, az érzékelő-, a felbontó- és összekapcsoló képességem, a felismerő és teremtő eszméletem, így az általam elérhető minden tudatszinten  (legalább az intuitív síkra emelkedve) egy húron pendülök a Világegyetem rezdüléseivel. Az ÉNBIZALOM mellékhatása, hogy újra szövődik  közöttünk a bizalom hálója, ez a hála-lója, a táltos paripa.

Egy fonál vagyok az ÉLET színes szőttesében,

minden éltető szándékú érző lénnyel összhangban, résztveszek a sokhangú EGY-hangzatban, távol a hangzavartól, megfigyelem, megértem, és továbbépítem, szépítem  a teremtett VILÁGOT. Biztosan tudom,  vagyunk már elegen ahhoz, hogy összekapcsolódva kiadjuk az EGY egészet. Így a több ezer éves világtalanság örvényének hatásköréből visszakerültünk a TEREMTŐ hatáskörébe.

EZ A NAGY AJÁNDÉK, SORSUNK ELSŐ ÉS UTOLSÓ ESÉLYE, ÉLES AZ ÉLET PENGÉJE,
még egyszer nem szédülhetsz le róla jöttödnek mentében.

Egységbe vitézek, a Yin-Yang édes-kettes egészében!

(Duncan Shelly, író barátom így mondja: “vagy Te térdepelsz le a sorsod előtt, vagy a sorsod térdel le előtted” –  ekkor magadat térden nem lőtted, a nyirkai jóslatból is kinőhetsz.)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..