Így szülessenek a gyermekeink! – Igenis, ki tudunk lépni a mátrixból, már a legelején…

Tudatosság, elszántság és állandó emlékezés arra, hogy SZABAD, ÖNÁLLÓ, FÜGGETLEN LELKEK VAGYUNK, akik kizárólag a Teremtőt és saját magunkat szolgáljuk! Ez a történet bizonyítja, hogy létezik Gondviselés, létezik baba- és anyaközpontú állami kórházi szülészet Magyarországon. De azt is, hogy remekül végzi a dolgát Civil Multimédia Televízió: tájékoztatja az embert a VALÓSÁGRÓL, és elvezet minket ebben az embertelen világban mégiscsak létező emberi megoldásokhoz.

A feleségemmel első gyermekünket várva azt gondoltuk, jó lesz a hozzánk közelebbi fővárosi kórház, és jó lesz nekünk egy ott kiválasztott szülész orvos. Az Isten azonban másképp gondolta.

A várandóság alatt is jöttek a jelek, hogy ezzel a dokival gondok lehetnek. Például már négy hónappal (!) a szülés előtt császármetszésre készítgetett minket, mert lám „nem fordul be ez a baba”… Erre a feleségem azt mondta neki, hogy „majd én otthon megbeszélem vele”. És bizony a gyerek egy nappal később befordult a természetes szüléshez szükséges irányba… Ezt egyébként bőven elegendő a szülés előtti hetekben megtenni a babáknak, és sokan csak ekkor teszik meg.

Az utolsó hetekben pedig végképp megmutatta az igazi arcát a doki: kiderült, hogy gyakorlatilag akkor kell szülnie a feleségemnek, amikor ő ráér; amikor pedig elmúlt (az általa egyébként kétszer is előrébb hozott!) szülésre kiírt időpont, két napra rá befektette volna a páromat, hogy mindenféle vizsgálatok nélkül, a legdurvább módszerrel indítsa be a szülést!

Ne írjuk itt le az intézmény nevét, lényeg, hogy ők a mennyiségre mennek, a császármetszések aránya pedig kirívóan magas náluk. Épp mellettünk várakozott egy anyuka, aki örömmel újságolta, hogy megegyezett a doktornővel, és bár még nincs 3 kilós, de hétfőn kiveszik a kisbabáját császárral. A gyereknek semmilyen kimutatható baja, természetes születését akadályozó gondja nem volt…

A miénknek se volt semmi baja, de ezt az orvos nem is igazán volt hajlandó vizsgálni, gyakorlatilag mindenféle indoklás nélkül ki akarta volna hajtani a helyéről.

Na itt mutatkozik meg a mai világ működése: a kényelmünk és az istentelen torz elméleteink kedvéért MINDEN SZINTEN MEGERŐSZAKOLNI A TERMÉSZETET!

Persze ezt eddig is tudtuk, de mennyivel durvább, amikor ezt a saját bőrünkön tapasztaljuk, amikor a saját gyermekünket akarják egy durva beavatkozással kitéríteni a saját életritmusából, kiforgatni a saját egészséges tempójából.

Mindenkinek megvan a saját hite, ezt tiszteletben tartom, de azért hadd írjam le, hogy az én hitrendszeremben megvan egy olyan csatorna, melynek segítségével időnként kapcsolatot tudtam teremteni a közénk érkező gyerkőc lelkével. Más szóval Belső Lényével vagy Felső Lényével, Örökös részével, sok szó van használatban arra az isteni szikrára, mely – legalábbis a mi világnézetünk szerint –  újra és újra testet ölt ezen a földön.
Ha valakinek ez a lélektől lélekig párbeszéd túl sok, semmi gond, őt arra kérem, vegye úgy, hogy ezt a sugallatot kaptam a tudatalattimtól.
Mert itt az üzenetek tartalma a lényeg.

Rendkívül érdekes és tanulságos, amiket a drága kisfiunk üzent: „Majd akkor leszek én késésben, ha önmagamhoz képest kések.” „Akkor fogok kibújni, amikor elérem az érettségem csúcspontját.” „Azért vagy(tok) folyton késésben, mert be vagy(tok) ütemezve egy hamis ütemtervbe, gondolkozz!”

Sokat nem kell ezekhez hozzáfűzni: ha saját belső hangunkra vagyis a természet adta ritmusra hangolódunk, pontosan fogjuk tudni, mi az a pont, amikor cselekednünk kell egy bizonyos ügyben. Ha azt sikerül lekésnünk, akkortól tényleg foghatjuk a fejünket!  A többi, manapság kívülről kapott ütemezés viszont nem más, mint puszta idegbaj. Egy beteg világ huhogása és kelepelése, amitől meg kell tudni védeni magunkat. Ha elhisszük, és komolyan vesszük a hamis és természetellenes határidőket, persze hogy állandó késésben leszünk…

A fent leírt orvosi viselkedés párosult azzal, hogy a szívhang vizsgálatra minden nap behívott feleségem rendszeresen 4-5-6 órás várakozási időket üldögélt végig a 40. és 41. hetében járva. Mégpedig azért, mert a rendkívül elfoglalt doktornő az egyébként már 1-2 óra után kész vizsgálat papírjait nem tudta bokros teendői miatt hosszú órákig aláírni. Úgy, hogy közben azért elfogadta a választott szülész orvosoknak ilyenkor járó pénzes borítékokat. A doki legutolsó ilyen mutatványával betelt a pohár, végleg kisétáltunk a kórházból, és azonnal elindultunk egy másik orvost keresni.

Két nappal a szülésre kiírt időpont után…

Bátor döntés volt. Ugyanakkor életünk egyik legfontosabb és legjobb döntésévé vált.

Innentől kezdve ugyanis csodák csodája egyre másra nyíltak meg előttünk az ajtók, és végül megtaláltuk a mi családunk lelkületéhez illő megoldást, ami által végül minden a legnagyobb rendben zajlott le.

A jó irányt pedig nem más, mint a Civil Multimédia TV mutatta meg! A végső döntésünk előestéjén ugyanis Juhász Zoltán tanácsára az általa készített Bernárd Ilona-interjút néztük a CMM TV-n. Az interjúban a szülésznő sajnálkozva fejtette ki, hogy mennyire természetellenes folyamatok uralják ma a szülészetet, a szülés ennek köszönhetően tele van félelmekkel, végső soron egy óriási stressz mind az anyának mind a babának, és nem csoda, ha az anyáknak az első gyerek után elmegy a kedvük a további szüléstől. Ő is elmondta, amit a saját szemünkkel láttunk abban a bizonyos kórházban: egymást érik a császármetszések, arányuk egyes helyeken már 40 százalék, miközben ezeknek csak a töredéke lenne indokolt!

Ennek a szemléletnek a csúcsát egyébként a gyerekorvosunk mesélte el, aki bizonyos szempontból Bernárd Ilonához hasonló nézeteket vall. Elmondta, hogy az egyik tévés celeb gyermekét pontosan 2011. 11.11-én 11 óra 11 perckor vették ki császármetszéssel egy adott tévéműsor, a marketing, a nézettség, az eladhatóság és a bevételek szempontjai miatt. Nyíltan megmondta: az ezt bevállaló orvos többé nem szülészorvos az ő szemében! Azt hiszem ezzel nehéz vitatkozni.

Bernárd Ilona elmondott egy nagyon fontos példát az igazi, emberközpontú, természetes szülést a mai napig kiemelt célként kezelő intézményre. Ez pedig nem más, mint a budapesti Szent Imre Kórház, ahol a Bernárd Ilonához hasonlóan székelyföldi származású Dr. Bálint Sándor honosította meg ezt a szemléletet. A világhálón ráakadtunk az unokaöccse, a szintén a Szent Imrében dolgozó dr. Bálint Mihály egyik beszédére, ami elég meggyőző volt. Amikor a másik kórházban betelt a pohár, azonnal elmentünk Kelenföldre, a Bálinték által működtetett Gólyafészek rendelőbe.

Itt természetesen már nem tudtak volna fogadni egy 41. hetében levő kismamát, ám abban a pillanatban ahogy beléptünk, kilépett szemközt velünk egy ajtón a videón látott orvos. Azonnal megszólítottuk, pár perc alatt megértette a helyzetet, és a Szent Imre ügyeletére irányított minket.

Aki arra gondol, hogy egy 41. hetében járó kismama, igencsak messze a saját lakhelyétől nem sok eséllyel keres új orvost és szülési lehetőséget, nem jár messze a mi gondolatunktól. Mi is hasonlókat gondoltunk, de Bálint Mihály megnyugtatott, hogy az ügyeleten nyugodtan be lehet próbálkozni.

Az ajtók pedig ezután is feltűnően szépen egyre másra megnyíltak előttünk, és két órával a másik kórházzal történt szakításunk után már egy rendkívül emberi és szívet melengető fogadtatást kaptunk a Szent Imrében az ambulancián, majd fent a szülészeten! Igenis foglalkoztak velünk, nyilvántartásba vették a feleségem, adtak neki időpontot egy alapos vizsgálatra, és onnantól kezdve napról napra ezerszer kedvesebb, emberibb, gyorsabb és egyben szakszerűbb kezelést kaptunk!

A portástól a főorvosasszonyig mindenkin azt lehetett érezni, hogy tudja a dolgát, és azt szívesen el is végzi, tisztelettel és szeretettel bánva a kezelésre érkező emberrel.

És bár természetesen ekkor már nem lehetett saját orvosunk sem saját, választott szülésznőnk, az ügyeletes orvos és az ügyeletes szülésznő tüneményesen és zseniálisan ügyesen közreműködött nyolc nappal később gyermekünk világra jövetelénél! Ami nem volt könnyű, de végül mégis csak természetes úton történhetett meg, és mégiscsak megvárhattuk, míg magától indult meg az a magzatvíz, úgy ahogy azt a gyermekünk üzente, kérte tőlünk…

Nincs mód ebben a cikkben kifejteni, mennyi csoda ért utol bennünket a Szent Imrében töltött napok alatt, de néhány szembetűnő dolgot mégis érdemes felsorolni.

Az ottani orvosok érdekes módon soha nem kételkedtek abban, hogy a gyerek jól van, ehhez nem is kellett minden nap bemennünk, csak minden második nap. Ám annak megerősítéséhez, hogy minden rendben van sokkal több eszközt vetettek be (ezek létéről nekünk a másik helyen nem is szóltak!), a szívhang mellett nézték a magzatvizet és a köldökzsinórt is. Soha egyetlen szóval nem lebegtettek a fejünk felett semmilyen határidőt, ehelyett mindig megnyugtattak minket, hogy minden rendben, haza lehet menni, és még van jópár napunk, amíg nem kell befeküdni, és azután is csak finom módszerekkel próbálkoznának majd a szülés beindítására, és semmit nem kell elkapkodni.

Végig érződött, hogy a szemléletük középpontjában a gyerek és az anya nyugalma állt, illetve az, hogy ha egy mód van rá, akkor természetes úton történhessen meg az a szülés, születés.

Ami még szembetűnő volt, reggelente jó érzés volt beülni az autóba, mert ahogy eszünkbe jutott a bejárat, és a Szent Imre, öröm töltött el, az ott tapasztalt hangulat, bánásmód és élmények miatt – azért ezt nem sűrűn mondhatja el az ember egy kórházról! És még egy dolog: bár a másik kórházhoz képest általában több vizsgálatot végeztek el a feleségemen, és több információt kaptunk; már rendre délelőtt 9 és 10 óra között készen voltunk, és mehettünk haza, ami a másik helyen elképzelhetetlen volt.

Munkámból adódóan több cikket is írhattam nagyvállalatok működéséről az utóbbi években, és ahogy azok esetében, itt is kiderült számomra: nagyon nem mindegy, hogyan építenek fel egy intézményt, milyen annak a szervezete, belső kommunikációja, vezetése, és persze legfőképp a működését meghatározó vezérelv számít…

Fontos tanulság a legvégére: mindehhez az is kellett, hogy nem hagytuk magunkat egy a szakmáját semmibe néző orvos által befolyásolni. Ahelyett, hogy hagytuk volna, hogy a sodrás jól odaverjen egy sziklához, a magunk kezébe vettük a sorsunkat, és megvédtük a gyermekünket egy olyan traumától, ami minden bizonnyal nyomot hagyott volna benne. Illetve megadtuk neki az esélyt, hogy élete első nagy feladatát önállóan oldja meg, és jöjjön végig azon a bizonyos csatornán.

Mindehhez pedig tudatosság és elszántság kellett, és erre van szükség az élet minden sorsdöntő területén. Mindig tartsuk észben, hogy SZABAD, ÖNÁLLÓ, FÜGGETLEN LELKEK VAGYUNK, akik kizárólag a Teremtőt és a saját magunkat szolgáljuk!

Hegedűs Gergely András

One thought on “Így szülessenek a gyermekeink! – Igenis, ki tudunk lépni a mátrixból, már a legelején…

  1. Varga Angéla Reply

    Mindig örömmel tölt el, amikor árad az ő-szint-e-s-ég:
    “SZABAD, ÖNÁLLÓ, FÜGGETLEN LELKEK VAGYUNK…”
    A Teremtőt szolgálva áldás kísér Benneteket E TUDATOSSÁGBAN 🙂
    Hálásan köszönöm, hogy beavatsz bennünket abba, hogy MÉGISCSAK VAN JÁRHATÓ ÚT.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.