Kedves Érdeklődő Ismeretlen Ismerőseim!

Tisztelt Tudatos Társadalom Tagok, Leendő Tagok és Támogatók!

 

A CMM televízión keresztül találkoztam a Tudatos Társadalom mozgalommal, hallgattam beszélgetéseket céljairól és magáról az elnevezésről, mint fogalom értelmezéséről.

Ehhez a témához szeretnék hozzászólni, megosztani veletek a gondolataimat, véleményemet.

Ez a gondolatsor legyen egy levél formájában megfogalmazott üzenet azoknak az embereknek, akik szeretnék az életet szolgálni és ezzel Magyarország tudatossági szintjét emelni a közeljövőben.

Mielőtt bárki gyanút fogna, és azt gondolná: én ezt és azt, itt és ott már hallottam, olvastam… okoskodik ez a figura… idegen tollakkal ékeskedik…

Elárulom, bevallom, hogy nekem nagyon – nagyon kevés önálló gondolatom van. Szinte vagy lényegében egyáltalán nincs… legjobb esetben is csak egy-egy gondolatot másképpen fogalmazok meg, mint elődeim… de még az sem biztos.

Ráadásul ezt nem is szégyellem, ez van… sőt, büszke vagyok rájuk.

Úgy érzékelem magam, mint egy csodálatos, évezredes, sőt évmilliós bio-kémiai-fizikai valamint lelki és szellemi megnyilvánulási folyamatnak, teremtésnek (?) és fejlődésnek(?) a része. Megszülettem… növekedtem… mások, elődeim által felismert, kimondott, leírt, tett dolgokat megismerhettem… és van, amivel azonosulni tudtam. Ezek a felismert és önazonosított gondolatok tükrözik jelenlegi tudatállapotomat… éntudatomat. Tehát minden jelenleg megfogalmazott gondolat, csak a jelenlegi tudati felismeréseim tükröződései. Nem kell (?) komolyan venni.

Milyen csodálatos és gyönyörűséges a magyar nyelv! Miért is? Mert mindent meg”magyar”áz… vagyis értelmez. A magyaráz és az értelmez szó ugyanazzal a jelentéssel bír. Nem németez, franciáz, angoloz… hanem magyarán szólva: értelmezi, valóságos módon megérthetővé teszi a dolgokat és azok működését. Megmondom neked magyarán… magyarán mondva… tehát a lényegét tekintve.

Mindezt a saját népe identitásának és anyanyelvének megnevezésével teszi… azt hiszem nincs még egy ilyen – nagyképű vagy tehetséges? – nemzet…

Mit is jelent számomra a Tudatos Társadalom?  Ezen a néven elnevezni egy emberi csoportosulást, egy egész társadalmat, mint célt… nagyon nagy felelősséget vonz maga után. „A név kötelez”

 

Kezdem a szavak, mint jelképek, szimbólumok értelmezésével.

 

Tudatos Társadalom

 

Tud = érzékel – felismer – ért

Tudat = az elme (?) éber működése, tehát az észlelt dolgok felfogó, kiértékelő képessége és tervező, döntéshozó működése.

A tudatos szó egy jelző, mégpedig egy éber figyelemmel, az érzékszerveinkkel érzékelhető dolgokat felismerő, értő személyről szól. Azért személyről, mert a jelenlegi tud-ományos ismereteink szerint ez különbözteti meg az emberi fajt az állatoktól (!), tehát ezek szerint embernek lenni, kiemelkedni az állatok törzséből, nem egy állapot, hanem egy lehetőség.

 

Társadalom…

Társ = együttműködő személy, aki hozzájárul egy közös cél eléréséhez.

Társad = az a személy, aki egy időben egy helyen szoros, bizalmi kapcsolatban veled van.

Táradalom = egy tartós emberi közösség, ami szervezett tevékenységet valósít meg fennmaradása, életben maradása érdekében.

( Egyébként az „alom” is értelmezhető külön vagyis: egy közös apától és anyától – ősöktől – származó egyedek közössége.)

 

Tehát sokan mások, és az én értelmezésem szerint a Tudatos Társadalom – egy fiktív, nem valóságosan létező vagyis gondolati fogalom, megnevezés – olyan emberek feltételezett közössége, akik felismerik saját, közös létezésüket, tehát tudják, hogy „vagyunk”. Keresik, felismerik és megértik annak alapműködésének lényegét és annak megfelelően úgy cselekednek, hogy életben maradjanak, hogy „jó” legyen nekik… tehát boldogságban, békében és örömben éljék létezésüket, harmóniában önmagukkal és környezetükkel. Mit is jelent az, hogy „jól” élni, boldognak lenni? A boldogság minden ember legelső, alapigénye és törekvése az élete folyamatában. Tolsztoj szerint minden ember boldog, csak nem tud róla. Ebben a gondolatban tehát ismét szerepel a tudás, a felismerés, mint fogalom. Sokan gondolják úgy, hogy boldognak lenni egyszerűen nem más, mint tudni – megtanulni – elfogadni, szeretni, örülni annak, ami van. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ölbe tett kézzel ülve kell mindenbe beletörődni, ami velünk történik, bármilyen rossz és szerencsétlen helyzetben vagyunk, hanem inkább azt, hogy tudni kell elfogadni azt, amiben éppen vagyunk, felismerni abban az élet gyönyörűségének a lehetőségeit, szépségeit más – pozitív –  szempontból nézni az „adott” helyzetre, amiben éppen létezünk. Ezen gondolat alapján egyfajta nézőpont váltásra lenne szükség. A boldogság nem különféle külső tényezők által érhető el, hanem belülről fakad, velünk született adottságunk, képességünk vagy „tulajdonságunk”. Ugyanúgy, mint a béke és az öröm is. Sokan gondolják és mondják, hogy „minden a fejben dől el” mégis tapasztalataim szerint nem így cselekszünk, nem a fejben kezdünk valamit másképpen tenni a boldogságért, hanem kint kutatjuk a boldogságot társban, tárgyakban, sikerekben, élvezetekben.

Mit is lehet tehát a fejben eldönteni? Talán az egyik legelső tény: egyetlen dolog van, ami felett egész életünkben teljes mértékben uralkodhatunk, azok a gondolataink. Tény, hogy gondolataink nagyon nagy hatással vannak érzelmeink kialakulására, különféle pozitív, negatív érzések kialakítására és ezek az érzések olyan folyamatokat indíthatnak el, amelyek akár testi elváltozásokat okozhatnak bennünk. Millió példa van erre.

A boldogság egyik alaptétele a békesség. Ez is kizárólag az elmében dől el. Az „égadta világon” senki nincs, aki ki tudhatna mozdítani nyugalmi állapotunkból, békességünkből, aki fel tudna bennünket idegesíteni… csak mi magunkat. Ugyanis kizárólag tőlünk, az észlelt dologra történő reakcióinktól, gondolatainktól függ, hogy felidegesedünk-e vagy nyugodtak maradunk, hogy nyugtalan izgatott állapotba hozzuk gondolati reagálásunkkal testünket, lelkünket vagy nyugalmi állapotot biztosítunk szervezetünk számára. Nézőpont és reakció, viselkedés kérdése. Egyelőre ennyi kitérő a boldogság, „jól lét” fogalmáról. Azért tettem ezt a kis kitérőt, hogy itt is utaljak a „tudat” a tudás, felismerés és megvalósítás rendkívüli fontosságára. A tudás, a tudat mint információ nem új keletű dolog…mindig is jelen volt és  jelen van végtelen mennyiségben… minden esetben az ember előítéleteitől (előélet-ítélet), mentális szokásaitól, azaz hiedelemrendszereitől, berögzült sajátos gondolkodásmódjától függ, mennyit tud beengedni, befogadni magába. Tudja-e tágítani elméjét, befogadó képességét? Vagy csak annyit enged, amit a szemellenző vagy szemüvege enged neki.

Érdekes, ahogyan a magyar nyelv kifejezi egy mondásában a boldogság egyik valódi értelmezését: Amikor meghal valaki mondjuk azt, amikor róla beszélünk, hogy a „megboldogult”. Nézőpont kérdése, hogy ezt hogyan értelmezzük: nincs már semmi gondja, gond nélküli… ezért ő már boldog… Én viszont így értelmezem, ami nyílván az én belső világomat tükrözi a valóságra: újra ráébredt, ismét tudja, hogy Ő szellemi lény, soha nem pusztul el valójában és ismét abban a valóságban létezik tudatosan, tehát felismerhetően, amiből ide érkezett. A földi létezés, élet csak egy átmeneti fizikai- lelki megnyilvánulása a szellemi létnek, a halál és a földi élet csak a végtelen szellemi élet, létezés része. Röviden a halál az élet része. Sokan sokféleképpen értelmezik a test, lélek, szellem fogalmát és hogy nálam érthető legyen, leírom pontosan, én hogyan értelmezem. A test az talán könnyen értelmezhető, mindenki számára „megfogható”, egy csodálatos harmóniában, együttműködésben funkcionáló bio-kémiai és fizikai energia megnyilvánulás. Nálam a lélek, az a psziché (görög) az a gondolat, értelem, érzelem amit születésünktől fogva kialakul bennünk mit személyiségünk. Nem hiába nevezzük pszichológiának a lélektant. A szellem (pneuma) az a részünk, ami az „isteni” mivoltunk, életünk, isteni lehellet, ami belénk száll, amikor a földi létezésbe felismerhetően bejutunk illetve akik valójában vagyunk: szellemi lények. Amikor úgymond meghalunk, akkor a lelki és szellemi lényünk hagyja hátra a testi lényt a földön. Ez csak az én értelmezésem, mármint amit én felfogtam elődeim felfedezéseiből. Jelenlegi tudatállapotom tükröződése.

 

Sokan gondolják úgy, hogy az emberekben genetikailag kódolva van a jó és a rossz felismerésének és megkülönböztetésének a képessége. Lásd akár a bibliai hagyományokat. A judeo-krisztiánizmus – a ma ismert, önmagukat keresztény egyházaknak nevező vallások egyik formája –  ószövetségi, azaz tórai hagyományai alapján, ahogy a Mózes által megismertetett kőtáblákba bele voltak vésve az Istenük emberek számára üzent élet – törvényszerűségei, ehhez hasonlóan az újszövetségben már arra van utalás, hogy az emberek szívének hústáblájába vannak vésve az alapvető törvényszerűségei a boldog létezés megvalósításának. Tehát feltételezhetjük, hogy ahogyan az Univerzum létrejöttének és működésének vannak fizikai törvényszerűségei, aminek alapján működőképes, (pl: gravitáció, állandó rezgés-mozgás-változás, energia átalakulás, tágulás és összehúzódás stb.) úgy a földi emberi élet fennmaradásának is lehetnek lelki és szellemi törvényszerűségei. Ez utóbbiak elsősorban gyakorlati tapasztalatokra épített feltételezések. Egyébként más bölcseleti tudományokban is van erre elég utalás.

Ami tény, hogy az élet él és élni akar. Ez bizonyított biológiai alaptörvény. Nézzünk meg egy sziklafalba esett fenyőfa magvacskát, – ami gyakran rendkívül kicsinyke méretű mégis sokmilliónyi információt hordoz…- milyen hatalmas fává tud fejlődni vagy egy ketté szelt giliszta két új egyeddé történő újjáalakulását vagy egy biztosan halálosnak vélt, végső stádiumban lévő rákos beteg, akár orvosi beavatkozás nélküli felépülését, vagy bármit a természetben…

Az egész egy folytonosan megismétlődő, élni akaró gyönyörű csoda… Csodának általában a „természet felettit” szoktuk nevezni, de ha jobban utána gondolunk, olyan nincs… csak olyan jelenségek vannak, amit még nem tudtunk felismerni, értelmezni, megérteni. Minden természetes…

Itt kitérnék arra a nagyon lényeges megkülönböztető képességünkre, ami valószínűleg mindanyunkban jelen van, hogy különbséget tudunk tenni a felismerhető, pontosan meghatározható valóságok, vagyis a tények és a gondolt, az elképzelt feltételezések, vélemények, hiedelemrendszerek között. Amikor ez egyáltalán nem működik ott általában különböző szintű elmebeli fogyatékosságot, vagy személyiségfejlődési rendellenességet lehet feltételezni, és ha ez a megítélő-képesség minél jobban működik, annál magasabb lehet egy személy tudatossági szintje, bölcsessége…

Egyszerű példákkal szeretném bemutatni a tény és vélemény közötti különbséget. Odakint zuhog az eső, orkánszerű szélvihar tombol, mennydörög és nagyon hideg van. Gondolhatja és mondhatja valaki, hogy borzasztóan pocsék idő van odakint… Ez a gondolat egy személyes megítélés és vélekedés, egy vélemény nyilvánítás…  Gondolhatja és mondhatja valaki, hogy esik az eső és fúj a szél… a természet megnyilvánul. Ez a tény önmagában.

Tények vagy vélekedések és hiedelemrendszerek?

Vannak, akik úgy gondolják, hogy az ember valójában egy szellemi lény, a végtelen (se térben, se időben nincs se kezdete se vége, tehát öröké való…) Isten teremtése, önmaga része, ami fizikai testet öltve jelenik meg ezen a földön. Maga választja ki, hogy hova szülessen ebben a világban, tehát melyik országba, melyik szocio-kultúrális közegbe, melyik anyukán keresztül érkezzen és, hogy milyen testben jelenjen meg… stb. Majd személyiségének – lelkének – fejlődése több élten át tart, amíg a tökéletes isteni tudatossági szintre el nem jut és azzal leáll újjászületései folyamata az örökkévalóságban. Kapcsolódása a végtelenhez szellemi szinten nyilvánul meg. Éppen ezért szerintük nem létezik bűn, csak tudattalanság és arra több földi élet lehetősége adatik, hogy felismerje és jobbá, tökéletesebbé, „istenibbé” váljon az ember és az újjászületések végén eljut a tökéletes isteni szintre, ahol tehát végleg azonosul Istennel.

Vannak emberek, akik azt gondolják szintén, hogy az embert Isten teremtette saját képmására, és mivel az első emberpár női tagja cselekedete által bejött az Istennek való engedetlenség, a bűn –  Éva kíváncsi volt a jó és a rossz közötti különbség felismerésére majd Ádámot is rászedte… – ez az egész emberiségre kiható, a vér által átörökített eredendő bűnné vált. Azóta minden ember bűnösnek születik és csak Isten fiának a bűn feloldozásáért tett önkéntes halála, véráldozatába vetett hit által tisztulhat meg, nyerhet bűnbocsánatot, nyerheti vissza örökös létezését… mivel „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat”, gondolják ők.  Ez az Istenhez vezető visszaút szerintük kizárólag hit útján ismerhető és valósítható meg, (…a hit, a nem látott dolgoknak a valósága, a reménylett dolgokról való meggyőződés) megtérés, újjászületés és a hit útján történő megmaradással, ami aztán a cselekedetek által is felismerhető. Ezzel a földi létével határozza meg az ember, hogy a túlvilágon az örökkévalóságban, az örökké tartó, a minden boldogsággal, örömmel, békével, minden jóval teli mennybe kerül és ott együtt ünnepel Istennel, vagy az öröké tartó borzalmas szenvedés helyére, a pokolba és ott marad véglegesen. Ezek gondolatok, feltételezések, hit illetve hiedelemrendszerek.

A tény, – a tudomány, a megismételhetően bizonyítható felismeréseink jelenlegi állapota szerint – hogy amikor két különböző nemű emberi lény – tehát egy férfi és egy nő – „összebújnak” és elvégzik az a bizonyos alkotó tevékenységet, abból egy idő elteltével egy hozzájuk hasonló emberi lény keletkezik a női személy testében és szintén egy bizonyos idő elteltével kibújik belőle. Leéli körülbelül 0-120 évig tartó életét, ismerkedik a világgal, tudományokkal, vallásokkal, bio-kémiai-fizikai és lelki-szellemi törvényszerűségekkel és ennek megfelelően próbálja örömteli, békés, boldog létezésre törekedve leélni életét. Az élet él és élni akar. A végén a földbe kerül a teste. A lelkéről és szellemi részéről nem tudunk „halál” biztosat, csak feltételezéseink vannak.

Ez a józan ítélőképesség a „megkülönböztetés képessége” az egyik legnagyobb, csak az emberre jellemző bölcsesség…

 

Tehát – ha valóban így van – akkor az ember legmélyebb valójában, legbelül tudja, hogy mi a jó, mi a helyes, mi van együttműködésben a világmindenség működésének törvényszerűségeivel és mi van annak ellenére (ha van olyan).

Különbséget tud tenni jó és rossz között. Amikor felismeri, tudja, hogy mi a jó és mi a helyes és azt teszi, akkor „tudatosan” cselekszik, vagyis az Univerzum törvényszerűségeivel harmóniában, mondják úgy is, hogy együtt rezeg vele…(ugyanis az is felismert tudományosan bebizonyított tény ma már, hogy anyag lényegében nincs… minden rezgő energia, ami különféle megjelenési formában ismerhető fel, érzékelhető általunk)

Amikor az ember tudja mi a jó, a helyes cselekedet, de nem úgy tesz, akkor tudattalanul cselekszik… tehát ugyanúgy, mintha nem tudná. Például: tény, hogy az égő cigaretta füstje az mérgezi az ember szervezetét ha magába szívja, olyan szinten, hogy sokaknál rákos megbetegedéshez és jelenlegi földi létezésének bio-kémiai-fizikai befejezéséhez, halálához vezethet. Amikor ezt az ember felismeri, megérti és annak alapján úgy dönt, hogy nem szívja le a füstöt a tüdejébe… nem dohányzik, akkor tudatosan cselekszik… amikor mindezt felismeri, mégis dohányzik, akkor tudattalanul cselekszik, úgy mintha nem tudná, milyen következményei lehetnek vagyis az élete ellen tesz.

Amikor az ember felismeri és érti, hogy gondolataival hatással van az érzelmeire és érzelmei nagyon nagy hatással vannak a  testére és akár az egészségére (ez ismét felismert és többszörösen bebizonyított tény…) akkor úgy dönt, hogy nem engedi gondolatainak, hogy mindenfele csatangoljanak, esetleg negatív érzelmeket, érzéseket, félelmeket generáljanak … mert azok nagyon sok esetben különféle betegségekben jelennek meg testében. Tehát tudatosan gondolkodik…. Amikor felismeri gondolatai hatását önmagára, testére, egészségére és mégis a félelmek, veszteségek, betegségek vagy éppen a halál lehetőségeiről gondolkodik tartósan… akkor tudattalanul gondolkodik… nem Ő irányítja tudatosan gondolatait, hanem a gondolatai viszik oda, ahova ők szeretnék…

A Biologika, vagyis Új Medicina gyógyító tudása ezen az elven alapul. Szinte minden betegség pszicho-szomatikus vagyis lelki-testi irányultságú folyamat Ez is elismert, bizonyított tény tudományosan.

Amikor az ember felismeri, hogy kimondott – vagy leírt – gondolatainak, szavainak óriási hatása lehet önmagára és környezetére, – ez ismét bizonyítható tény –  akkor törekedik arra, hogy  megválogassa milyen módon fejezze ki magát, mit mondjon, akár azt is, hogy milyen szavakat használjon. Ekkor tudatosan beszél, kommunikál embertársaival.

Amikor nem tudja, vagy tudja és nem úgy mondja, nem aszerint a tudás szerint kommunikál, akkor tudattalanul beszél, fejezi ki gondolatait, úgy mintha nem tudná mit beszél.

 

Fontos érteni, hogy a tudatosság az nem egy kész állapot, hanem egy folyamat. Életünk nagyon sok különböző területből tevődik össze, és minél több terület kerül a saját irányításunk, tudatunk felügyelete alá, annál szebb, boldogabb, békésebb, örömtelibb lesz az életünk.

Millió példa van rá, hogy felnőtt, sikeres emberek milyen gyermeteg szinten élik érzelmi életüket, milyen manipulációkkal, megfélemlítésekkel, agresszióval, szerepjátékokkal próbálnak akaratuknak – szükségleteinek, vágyaiknak, elvárásaiknak –  érvényt szerezni, akár bele taposva mások szabad önrendelkezési jogába.

Volt rá példa, hogy egy ember a munkája, a hivatása területén hatalmasat alkotott, „adott” a világnak és például a szexualitás területén egy ötéves kisgyermek viselkedését produkálta egy hölgyhöz való közeledésekor, udvarlásként…

Ezzel őt talán nem lenne helyes teljes mértékben leírni, mint semmit nem érő gonosz, primitív személyiséget. Lehet, hogy korábbi életszakaszaiban életének azon a területén komoly veszteség vagy agresszív beavatkozás érte, ami miatt megrekedt abban az állapotában, megállt a fejlődési folyamatban. Persze ez nem mentesíti a cselekedetei következményeitől felnőttként. Kizárólag szerencsétlen aktualitása miatt vettem ezt a példát arra, hogy életünk különböző területein különböző szinteken állunk a tudatosodás folyamatában, a személyes fejlődésünkben.

A tény, hogy ez a bio-kémiai-fizikai és lelki-szellemi, „természeti” világ létezik, működik és különösen szép és titokzatos kihívás a megismerése. A világ működésének tények alapján történő megismerése a tudományok körébe tartozik.

Jelenleg tehát nem bizonyított tény, hogy Isten létezik és Ő teremtette a világot. Mindenesetre nem kell túl sok képzelőerő ahhoz, hogy felismerjük, nálunk jóval magasabb szintű intelligenciával állunk szemben mivel ilyen tökéletesen együttműködő rendszer önmagától nagyon nehezen elképzelhető, hogy összevéletlenkedné magát ebben a formában.

Mindenesetre ahhoz, hogy elhiggyük, hogy ez a tökéletesen működő rendszer véletlenül alakuljon ilyen csodálatosan együttműködő harmóniává…  szintén igen nagy „hit” szükséges.

Sokan gondolkodnak úgy manapság, hogy az Isten megismerésének útja ma már nem a hit, hanem a tudáson és felismerésen, a tudományokon keresztül vezet. Minél nagyobb tudásra tesz szert egy ember, annál közelebb kerül Isten felismeréséhez… és minél bölcsebb, annál közelebb kerül Isten „megvalósításához”. (jé…ezt most találtam ki…vagy fogalmaztam meg másképp először…)

Ezek alapján joggal gondolhatjuk azt is, hogy Isten maga a végtelen intelligencia, maga a TUDAT, ami mindenhol jelen van és mindenkinek egyéni ambíciója, hogy mennyit „vesz le” fog fel belőle elméje antennáival.

 

A tudatosodásnak lehet egyfajta alapszintje, amikor az ember felismeri, hogy az eddig valósnak vélt felfedezései a világról nem működnek… Felfedezi, hogy mélyhipnózisban él… vagyis alszik. (Feldmár után szabadon…)

Felismeri, – a tudatába kerül – hogy jelenlegi lét-tudat-állapota, tudása nem a teljes valóságot tükrözi, hanem egy önmagáról és környezetéről kialakult gondolatbeli képet. Azt az én, és világképet, ami születésétől fogva környezete, szülei, testvérei, barátai, tanárai, neveltetése, taníttatása és egyéni tapasztalatai során kialakult önmagáról és az őt körülvevő világról. Ez egy nem teljesen valóságos tudás, hanem egy része csak az egésznek és elsősorban egy gondolati kép.

Az viszont tény, hogy az ember sohasem a valódi, mélységes valóságot tapasztalja meg, – mert arra nem képes az érzékszerveivel – hanem a saját maga által kialakított felszíni képét vetíti a valóságra, azt éli meg valóságként.

Nézz egy kis madárkára. Azt látjuk, hogy van egy madárka és azt hisszük tudjuk mi az… ismerjük őt… már külső formája, megjelenése alapján kategorizáljuk. Mit is tudunk valójában róla? A külső formája alapján tehát elneveztük madárnak. Megismerhettük, hogy cseppnyi kis testével egy huzamban akár több száz kilométer lerepülésére is képes… néha több száz társával egyszerre, egyidejűleg különféle alakzati formákat tud felvenni repülés közben, karmester nélkül… több ezer kilométerről visszatalál ugyanarra a fészekre GPS nélkül, amit akárhány évvel azelőtt épített magának… továbbá azzal a párral képes gondolkodás nélkül leélni egy életet, akivel legelőször „megismerkedett”. Mindezt akár egy szem borsnál kisebb aggyal… és ekkor még valójában semmit nem tudunk róla a legmélyebb, legbensőbb valóságáig, felépítéséről legkisebb energia összetevőiről. Működésének alapelveiről.

Tehát amikor felismerjük, hogy alszunk és mondjuk éppen nem jót álmodunk, – pontosabban nem jól élünk…- fel akarunk ébredni…

Azt is elkezdjük felismerni, hogy ez a gyönyörű csoda bennünk is jelen van… nem kell messzire menni vagy távcsövezni érte. El kezdjük felismerni, hogy befelé legalább olyan végtelenek vagyunk, mint a külső világunk… a bolygók, csillagrendszerek… mint belső felépítésünk… szerveink, molekuláink, sejtjeink, atomjaink… hasonlatosak vagyunk a külső világunkhoz… és folytathatnánk folytonos felismeréseinket, tudatosulásunk folyamatát. Ezek alapján mennyiben Isten maga az Univerzum, akkor valóban maga hasonlatosságára teremtett minket. Ekkor kezd el az ember általában, – feltéve ha valóban fel akar ébredni az alvó állapotból – elindulni az önismeret útján, ami a valódi önmagával történő megismerkedésének igényéről szól. Ez egy rejtélyes, sokszor fájdalmas, mégis csodálatos felismerő folyamat, utazás a benső utakon. Vég nélküli utazás.

 

A tudatosodás egy másik fontos lépcsőfoka lehet, amikor az ember felismeri, hogy önmaga felelős mindenért, ami lett… vagy ami vele éppen történik. Ok-okozat szellemi törvénye. Valójában vannak bizonyos „adott” földi fizikai és szellemi keretek, de azon belül óriási végtelen választási, lehetőségek vannak és a döntés, hogy melyik irányba megyünk, az lényegében mindig tőlünk függ. Ezt nagyon nehéz elismerni. Sokkal könnyebb minden esetben megtalálni a hibást, a vétkest a probléma okozóját másban, tőlünk kívül álló személyben, körülményben, dolgokban. A létrejött gonosz világban, az államban, a politikusokban a szüleinkben a főnökünkben az orvosokban, a szomszédunkban…a párunkban… vagy éppen a rossz időben stb. Magunkban keresni és felismerni a rossz (?) döntéseket fájdalmasabb folyamat. Egy általam nagyra becsült ember fejezte így ki magát ezzel kapcsolatban: velem még olyan dolog nem történt, amiben ne vettem volna részt… hát ezt magam szempontjából én sem tagadhatom.

 

A tudatosodás fontos lépcsőfoka lehet, amikor felismeri az ember, hogy ebben a zárt rendszerben, ami a föld nevű bolygó, a mi kis világunk, otthonunk, szülőföldünk… mindannyian egyek vagyunk. Ugyanabból az alapanyagokból épülünk fel, csak más információk, üzenetek, programok alapján. Teljesen egymásra vagyunk utalva. Ekkor kezdjük felismerni tehát, hogy az egész Univerzum együttes része vagyunk, nem különálló, egymástól teljesen független egyedei. Egymással szoros kapcsolatban vagyunk, függünk egymástól, hatunk egymásra, élünk egymásból és jó esetben élünk egymásért. Valaha izzó csillagok belsejében formálódtunk… együtt. Ezzel most a gondolatsorom végefeléhez érkeztem.

 

Miért írtam ezt le? Azért, hogy gondolkodásra késztessem azt, aki elolvassa. Pont.

Azért, mert azt gondolom, hogy egy „társadalmi méretű tudatos közösségben” az együttélés alapszabályait, törvényszerűségeit és céljait nem ildomos kötelező ideológiákra, elképzelésekre, vélekedésekre, hiedelemrendszerekre építeni. Azt talán jó lenne meghagyni az egyének – egy önálló én – saját személyes lehetőségének, jogának és feladatának, hogy saját maga „bogózhassa” ki.  A tudatos társadalom felépítésének alapjait az ez idáig felismert tényekre lehetne elsősorban helyezni…. és be kell látni, hogy az sem kevés információ manapság. Az egyik legfontosabb cél és feladat, hogy a közösség minél több tagja számára biztosított legyen a békés, örömteli boldog élet lehetősége és az alaptörvényszerűségekben legyen harmónia, megegyezés. Ne a különbözőségeket keressük, hanem az egyezőségeket. Egymásra utaltságunk miatt mindenek előtt a megegyezésre való törekvés, az együttműködés a legfontosabb teendő.

 

Röviden összefoglalva tehát: vannak emberek, akik úgy gondolkodnak, hogy a TUDAT az a végtelen, csodálatos intelligencia, végtelen információ, élet, energia de mégis akár személyszerű lény, nevezhetjük Univerzumnak vagy akár Istennek, – a nevek, szavak csak gondolatok, jelképek, szimbólumok –  aki által lett minden, akiben van minden, akiben mindannyian vagyunk és aki minden megnyilvánult és megnyilvánulatlan formában és forma nélkül jelen van létezésünk színterén.  Az ostoros egysejtűben, a fűszálban, a meztelen csigában, az orrszarvúban, a „homo sapiens” – ben, csak más tudati megnyilvánulási szinteken. Magyarán mondva: minden egyén egy én…minden egyed mindegy… vagyis mindannyian egyek vagyunk és egymásra vagyunk utalva ebben a zárt rendszeren, a földön… Minél tudatosabban élünk, annál „istenibben” éljük életünket. Erre minden ember születésénél fogva képes.

Ezt sem én találtam ki, csupán azonosulni tudok vele. Úgy gondolom, ehhez jogom van… és azt is gondolom, hogy mindenki joga van erről úgy gondolkodni, ahogy akarja és ezt tiszteletben kell tartanom, mert ugyanezt elvárom tőle is.

Ugyanis nagyon fontos tiszteletben tartani minden egy-én saját jogát ahhoz, hogy azt gondoljon, amit akar, önállóan dönthessen mit, hogyan képzel el, miben, kiben hisz…stb. Ez úgynevezett „istenadta” jogunk… ahogy a népi nyelvi emlékezet mondja. Ez is a szabad akarat lételeme. Ezt a jogunkat magunknak általában elismerjük, mástól viszont gyakran szívesen megvonjuk, amikor másképp gondolkodása miatt hülyének, vagy „ nem normálisnak”  nevezzük vagy gondoljuk. Fontosnak tartom elfogadni és hagyni, hogy mindenki önállóan megtapasztalhassa és felismerhesse saját magán keresztül ezt a gyönyörűséges létezést… akkor tud igazán örülni neki és fejlődni. Lényegét tekintve a világon senkit nem tudunk megváltoztatni, csak önmagunkat… és az sem olyan könnyű feladat. Amit várunk a világtól, hogy megváltozzon, jobb legyen, azt önmagunkon lenne jó elkezdeni megvalósítani. Más embert változásra inspirálni egyetlen módon lehetséges: elfogadni olyannak, amilyen, minden tökéletlenségével együtt tökéletesnek, szeretni őt és jó példával járni előtte. Ugyanis egy kicsit igenis olyanok vagyunk, mint a majmok: a példákat utánozva tanulunk meg dolgokat. Lehet bárkinek bármit prédikálni, okítani,  hablatyolni, legfőképp a belénk rögzült képek alapján cselekszünk, a gyakorlatban megismert és rögzült példákat tudattalanul utánozva tanulunk illetve valósítunk meg.

Fontosnak tartom tehát emberi különbözőségeink felismerését, tudomásul vételét, elfogadását és tiszteletben tartását.

A másik ember az nem egy sötétségben élő, agyalágyult tökéletlen hülye vagy éppen eretnek pogány vagy gyaur kutya, mert másképpen gondolkodik és cselekszik, mint én… hanem csupán csak más tudatossági szinten éli életét és azt a jogát gyakorolja, amit magunknak nyilvánvalónak elvárunk és elfogadunk. Benne is – feltételezzük – ott van az a bizonyos szellem, tudat… aki munkálkodik rajta egy életen át. Igen, még Ő is fejlődésre képes. A szomszéd is… a főnök is…a politikus is… az anyós is…még a pap is…(holtig tanul-hat) mindenki.

Legalább emiatt és a békés egymásmellet élés érdekében érdemes tiszteletben tartani egymás emberi méltóságát, ami lényegében azt jelenti, hogy ugyanazokkal a jogokkal születtünk a világra, ezért csak azt cselekedjük egymással, amit jogosan elvárunk saját magunk számára, hogy velünk cselekedjenek.

Talán ez is egy alaptörvényszerűség lehetne a Tudatos Társadalom felépítésében.

 

Ezt a gondolatsort szeretném elgondolkodásra megosztani minden kedves olvasóval, nem tökéletes, lehet javítani, alakítani rajta a végtelenségig… de ezt rábízom az olvasó saját, szabad véleményalkotására. Formálhatja, hozzátehet, elvehet belőle, teljesen megváltoztathatja… szabadon. Ahogyan Weöres Sándor írta: hiányosságom váljék jósággá benned!

Ez az egész írás nekem is megvalósításra felszólító üzenet. Két dologra kétség kívül abszolút mértékben bizonyíték: van magyar nyelv és van írás vagyis gondolatátvitel.

Amennyiben elgondolkodásra késztettem vele, akkor elérte célját ez az életidő töltésem.

 

Szeretettel és tisztelettel: Józan Paraszt

 

Ui: A tökéletlenség, a hibázásra való lehetőség jogát fenntartom magamnak, ezért mindenkitől bocsánatot kérek, akiben bármelyik vélekedés megosztásával akaratomon kívül rossz érzéseket váltottam ki.

4+

Users who have LIKED this post:

  • avatar

3 thoughts on “Kedves Érdeklődő Ismeretlen Ismerőseim!

  1. Bán Andor Reply

    ELNÉZÉST KÉREK ,DE ÉN CSAK A KÖZÖSSÉGI TÉRREL KAPCSOLATBAN SZERETNÉK ÉRTESÜLNI,ÉS MIVEL NINCS MÓDOMBAN BEJELENTKEZNI MIVEL AZ OLDAL NEM JELENIK MEG,ITT SZERETNÉM MEGKÉRDEZNI MI TÖRTÉNIK? FEL TUD E VALAKI VILÁGOSÍTANI? köszönöm

    0

  2. Kiss Mária Katalin Reply

    Hasonló a véleményem. És én is jobban szeretem mások értékeit közvetíteni. És nem is szégyellem, hanem örülök, ha megtehetem, ha terjeszthetem a mások által nálam precízebben, jobban megfogalmazott igazságokat. Mindenkinek meg van a feladata az életben, és ez így van jól.

    0

  3. Herczegh-Kovács János Reply

    Többé kevésbé megértettem és magamévá tettem ezeket a gondolatokat.Nekem is vannak hasonlók.Igaz h nem biztos ,h igy megtudnám fogalmazni!

    0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.